Kettős győzelemmel jutott tovább a Ferencváros


Romániai magyar játékosaik nélkül vívták meg a visszavágókat a csapataik.

A Ferencváros a hazai 5-0-s sikerét követően kedden idegenben 2-1-re nyert a walesi The New Saints ellen, így kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából.

A formalitásnak számító második felvonáson a norvég Kristoffer Zachariassen szerzett vezetést a zöld-fehéreknek az első félidőben, a másodikban pedig az egyik nyári szerzemény, a belga Philippe Rommens is betalált. A walesiek erejéből a hajrában csupán a szépítésre futotta.

Az első félidő játékára alaposan rányomta a bélyegét, hogy a párharc már a nyitó felvonás alkalmával eldőlt. Többnyire mezőnyharc zajlott a pályán, de így is a Ferencváros birtokolta többet a labdát és az ellenfél kapujához is többször jutott el. Közvetlenül a szünet előtt aztán az első meccsen is eredményes Zachariassen kiugratásból talált a hálóba egy szép emeléssel.

Térfélcserét követően is folytatódott a két büntetőterület közötti mezőnyjáték, melyet a Ferencváros 11-ese tört meg. A büntetőt az egyik nyári szerzemény, Rommens váltotta gólra. A hátralévő szűk félórában csendesen csordogált a találkozó, a hazaiak nem tudtak, a vendégek pedig már nem akartak gólra törően futballozni. A hosszabbításban aztán a walesi csapatnak váratlanul összejött a becsületgól, így a nyáron kinevezett holland Pascal Jansen irányítása alatt először kapott gólt a Ferencváros, amely így magabiztosan lépett a következő körbe.

Az első mérkőzéshez hasonlóan Pászka Lóránd ezúttal sem szerepelt a meccskeretben. A székely védő tagja a BL-re nevezett keretnek, de sérülés miatt még nem tudott bemutatkozni ebben a szezonban.

A magyar bajnok így már legrosszabb esetben is a Konferencia-liga főtábláján lesz érdekelt ősszel, míg a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájához további két párharcot kell nyernie. A következőt valószínűleg a Midtjylland ellen, ugyanis a dán bajnok háromgólos előnyből várja a szerdai visszavágót az andorrai Santa Coloma ellen.

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, visszavágó:
The New Saints (walesi)-Ferencvárosi TC 1-2 (0-1)

Oswestry, v.: Damian Sylwestrzak (lengyel)
Továbbjutott: a Ferencváros kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel.
gólszerzők: Daniels (91.), illetve Zachariassen (43.), Rommens (62., 11-esből)
sárga lap: Brobbel (21.), Baker (60.), McManus (68.)
The New Saints: Roberts - Baker (Marshall, 63.), Davies (Pask, 63.), Bodenham - Daniels, Holden (Clark, 80.), D. Williams, Brobbel (Bradley, 63.), Redmond - McManus (J. Williams, 75.), Young
Ferencvárosi TC: Dibusz - Makreckis, Cissé (Abena, 72.), Gustavo, Ramírez - Maiga (Abu Fani, 63.), Zachariassen, Rommens - Traoré (Gruber, 72.), Pesic (Kady, 63.), Kehinde (Katona, 85.)

Corbu nélkül jutottak tovább

Szintén továbbjutásnak örülhetett, de nem játszott a visszavágón Corbu Marius sem, a Puskás Akadémiát a nyáron elhagyó csángó középpályás ugyanis végig az APOEL Nicosia kispadján maradt a Petrocub otthonában. Ugyan a moldovai bajnok Sergiu Platica révén a 60. percben ledolgozta Cipruson szerzett hátrányát, hat perccel később viszont az első találkozót is eldöntő Marquinhos kiegyenlített. Mivel több találat nem esett, a Nicosia jutott tovább.

Corbuék ellenfele a harmadik selejtezőkörben a szlovák Slovan Bratislava lesz. A Petrocub pedig éppen a Fradi által kiejtett The New Saints ellen folytatja az Európa Ligában.

fotó: fradi.hu 

A rovat legfrissebb hírei