Erdélyi játékosával a fedélzeten szerzett magabiztos előnyt a Paks


Drámai meccsen nyertek az atomvárosiak, a csángó középpályás a padról nézte csapata vereségét.

A Paksi FC háromgólos győzelmet aratott a vendég montenegrói Mornar felett a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, szerdai mérkőzésén.

Bár az első félidőben is fölényben játszott a magyar kupagyőztes, akkor nem sikerült vezetést szereznie, csak emberelőnybe került, ezt kihasználva pedig a második játékrészben Böde Dániel fejesével jutott előnyhöz. A rivális kilenc játékossal maradt az utolsó bő fél órára, ezt pedig a Paks két hosszabbításban szerzett góllal "büntette meg" Szabó Bálint és Tóth Barna révén.

Remekül kezdte az összecsapást a Paks, a montenegrói hálóőrnek kétszer is védenie kellett az első tíz percben, továbbá Harasztinak is volt egy veszélyes lövése, amely nem sokkal kerülte el a kaput. Később kiegyenlítődött a játék, a vendégek első gólszerzési kísérletére pedig bő félórát kellett várni. A magyar kupagyőztes aztán - a videobíró segítségével - emberelőnybe került a 40. percben, mert a Mornar francia csatára csúnyán letalpalta Vécseit. Ennek ellenére a szünet előtti percekben a montenegrói csapat szerezhette volna meg a vezetést, Szappanos viszont ezt megakadályozta két szép védéssel.

Térfélcserét követően létszámfölényét kihasználva sokkal többet birtokolta a labdát a Paks, azonban komoly helyzetet egy ideig nem tudott kidolgozni. A mezőnyfölény aztán góllá érett, mert bár Windecker fejese a bal kapufán csattant, de a kipattanóból gólpasszt adott a fejjel eredményes Bödének. Nem sokkal később még nagyobb bajba került a Mornar, mivel második játékosa is a kiállítás sorsára jutott, miután ököllel arcon vágta ellenfelét. A tolnaiak sokáig nem tudták kihasználni a nagy lehetőséget, hogy a kettős emberfórt érvényesítve még nagyobb előnyt alakítsanak ki a hátralévő félórában a visszavágóra, végül a hosszabbításban - ismét a videobíró segítségével - kapott büntetőt Szabó Bálint váltotta gólra, majd Tóth adta meg a kegyelemdöfést a riválisnak.

A mérkőzés hajrájában kissé elszabadultak az indulatok, a lecserélt montenegrói játékos bójákat rugdosott, amiért kapott sárga lapot, az őt ápoló gyúrót pedig eltalálták a nézőtérről bedobott tárggyal, de csak öt másodperc elteltével esett össze, majd szóváltásba keveredett a hazai drukkerekkel.

A meccs krónikájához tartozik, hogy a 83. percben pályára lépett a Paks színeiben Kocsis Bence, a marosvásárhelyi középpályás első alkalommal játszott nemzetközi kupameccsen. A 23 éves erdélyi játékos ebben a szezonban még egyetlen percet sem töltött a pályán, mi több, legutóbb május 18-án kapott bizonyítási lehetőséget.

A visszavágót jövő kedden rendezik Podgoricában. A párharc győztesére a cseh Mlada Boleslav és az izraeli Hapoel Beer-Seva továbbjutója vár a következő, immár főtáblára kerülésért sorra kerülő negyedik selejtezőkörben, a vesztes pedig búcsúzik.

Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, első mérkőzés:
Paksi FC-Mornar (montenegrói) 3-0 (0-0)

Paks, v.: Dzmitri Dzmitrieu (fehérorosz)
gólszerzők: Böde (59.), Szabó B. (98., 11-esből), Tóth (100.)
piros lap: Ondong-Mba (40.), Djurisic (62.)
sárga lap: Djurisic (60., 62.), Kaludjerovic (64.), Zoric (86.), Popovic (92.)
Paksi FC: Szappanos - Ötvös, Kinyik, Szabó J. - Osváth, Vécsei (Szabó B., a szünetben), Papp (Mezei, 68.), Windecker (Zimonyi, 73.), Vas - Haraszti (Kocsis, 82.), Böde (Tóth, 73.)
Mornar: Popovic - Stevanovic, Ljutica, Mitrovic, Vukotic (Seratlic, 66.) - Kaludjerovic, Zoric (Cetkovic, 85.), Djurisic - Kishi (Vukovic, 66.), Ondong-Mba, Vusurovic (Trifunovic, 93.)

Corbu a kispadon maradt

Pozsonyban a Slovan 2:0-ra legyőzte az APEOL Nicosia együttesét a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén. Radoszav Petrovics a 71. percben öngólt vétett, majd a 93. percben az egykori ferencvárosi Robert Mak állította be a végeredményt. Corbu Marius, a ciprusiak csángó játékosa nem jutott szóhoz, a Puskás Akadémiától a nyáron igazolt középpályás végig a kispadon maradt.

fotók: mti.hu 

A rovat legfrissebb hírei