Sigér a Sepsiben: Távol az otthontól, mégis magyar földön


Az Európa-bajnokságot megjárt játékos elárulta, hogyan érzi magát Székelyföldön.

 A korábbi 14-szeres magyar válogatott Sigér Dávid a nyáron került a magyar élvonalbeli Fehérvár csapatától a román első osztályban szereplő Sepsi OSK együtteséhez. A 33 éves védekező középpályás hivatalos Instagramm-oldalán vallott a váltással kapcsolatos érzéseiről és arról, hogyan érzi magát Sepsiszentgyörgyön.

„Bár egy jó ideje megérkeztem Sepsiszentgyörgyre, mégsem készítettem eddig erről bejegyzést. Sajnos nem tudtam egyből a csapat rendelkezésére állni, így kezdetben sokkal nehezebb volt lelkileg feldolgozni ezt a nagy változást. Távol az otthontól, mégis magyar földön lenni, égeszen különös érzés”, fogalmaz a Ferencvárossal hatszoros magyar bajnok.

Sigér azt is elárulta, mi az, ami segíti megszokni az új körülményeket. „Ahogy a csapat életében kezdek egyre jobban jelen lenni, azzal együtt kezdem egyre jobban otthon érezni magam hétről hétre. A családom jelenléte rengeteg erőt ad, hogy itt is megvalósíthassam a céljaim! Sikerült végre hazai pályán is bemutatkoznom. Az eredmény sajnos számunkra most nem jól alakult, de hosszú még a bajnokság és jó csapatunk van!”, utalt a hétvégén, hazai pályán, a CSU Craiova elleni 2:1-re elveszített bajnokira a 2021-as Európa-bajnokságon is pályára lépő labdarúgó.

„Nagy boldogság számomra, hogy itt is ennyien szeretik a focit és kilátogatnak a meccseinkre. Remélem, sok örömet fogunk szerezni a szurkolóinknak az idei szezonban!! Hajrá OSK!!!”, zárta sorait Sigér, aki eddig 3 mérkőzésen 52 percet töltött a pályán.

Kevésbé magasztos pillanatokat élt meg viszont a hétvégén a Sepsi másik két, egykori magyar válogatott játékosa: Varga Kevin és Kecskés Ákos részt vett egy bulin, ahonnan késve csatlakoztak a csapathoz, ezért Bernd Storck vezetőedző kihagyta őket a hétvégi, Craiova elleni meccs keretéből.

fotó: www.instagram.com/sigi018/

A rovat legfrissebb hírei