Gólpassz után gól! Íme, a székely származású fiatal első találata az NB I-ben Videó


Két erdélyi játékos sem tudja felvenni az élvonal ritmusát, egyikőjük már távozott is.

Továbbra is remekel Dénes Csanád-Vilmos! A Zalaegerszeg székely származású fiatalja az előző fordulóban megszerezte első gólpasszát a magyar labdarúgó NB I-ben, a hétvégén pedig már az első gólját is meglőtte! Érdekesség, hogy mindkét alkalommal olyan ellenféle volt, amely az európai kupákban is érdekelt (volt) a nyáron: előbb a Paks, aztán a Fehérvár.

A mindössze 19 éves támadó az 54. percben használta ki a hazai védelem hibáját és szerzett vezetést a ZTE-nek. Amit aztán Kovács Patrik a 95. percben egyenlített csak ki. Dénes kezdőként a 78. percig volt a pályán.

A nyáron a Siófoktól érkező, szovátai származású támadóval ellentétben a nagyváradi Simut Mario ezúttal is a kispadon maradt a Fehérvár csapatában, így elmaradt az erdélyi párharc.

Nem sok lehetőséget kapott az élvonalban Kocsis Bence sem, aki ezért inkább elhagyta a Paksot és kölcsönben a második osztályú BVSC-hez szerződött. A marosvásárhelyi játékos a hétvégén, a Gyirmót ellen be is mutatkozott új csapatában, ahol a sárközújlaki Székely Krisztián csapattársa lett.

fotó: https://www.facebook.com/ztefc.hu

 

A rovat legfrissebb hírei