Nagy nevet igazolt a jégkorong akadémia


Bombahírt jelentett be a Székelyföldi Jégkorong Akadémia: tengerentúli erősítés érkezett a szakmai stábba. Nagy név a szakmában!

 Hatalmas előrelépést jelent a Székelyföldi Jégkorong Akadémia számára, hogy csatlakozik szakmai stábhoz Glen Williamson. A kanadai szakember több okból is tökéletesen illeszkedik a Székelyföldi Jégkorong Akadémia terveibe. Williamson úgy a tengerentúlon, mint Európában számos helyen megfordult karrierje során. Hat éven keresztül a magyar utánpótlás-válogatott program vezetőjeként dolgozott, ami alatt az U18-as és U20-as korosztályban összesen 6 világbajnoki aranyérmet szereztek a csapatai.

Glen Williamson tehát kivételes szakmai ismeretekkel rendelkezik, járatos a kelet-közép-európai hokikultúrában, és azt is bizonyította már, hogy eredményesen gyakorlatba tudja ültetni az általa felhalmozott tudást.
 
„A Magyarországon Séra Miklós-díjjal kitüntetett szakember a Székelyföldi Jégkorong Akadémia rendszerének, fejlesztési programjának felépítésén és megerősítésén fog dolgozni. Korábbi eredményei, kapcsolatrendszere, szakmai tapasztalata mind-mind arra engednek következtetni, hogy érkezésével új időszámítás kezdődik a Székelyföldi Jégkorong Akadémia életében.” közölték a Székelyföldi Jégkorong Akadémiánál.

A rovat legfrissebb hírei