Könnyed CFR győzelem, két magyarral a kispadon Videó


Góllal tért vissza a légiós az új igazolások bemutatkozó meccsén.

A Konferencialiga selejtezőit is beleszámítva zsinórban immár zsinórban az ötödik meccsét nyerte meg kapott gól nélkül a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, amely a SzuperLiga 7. fordulójában 3:0 arányban múlta fölül a Botosani együttesét. A horvát Damjan Dokovic góllal tért vissza.

A mérkőzésen további két új játékos is kezdőként mutatkozott be a kolozsvári csapatban a három év után visszatérő horvát mellett: a Torinótól igazolt kapus, Mihai Popa, az Udineséhez távozó Razvan Sava helyét vette át, valamint a Vajdahunyadi Corvinultól a napokban elcsábított Flavius Iacob.

A végig fölényben játszó Kolozsvár az első félidőben Louis Munteanu és Beni N`Kololo révén is megdolgoztatta Luka Kukics kapust, de az Üzbegisztánból igazolt bosnyák állta a sarat.

Egészen az 52. percig, amikor a bal oldalon Adrian Paun ugratta ki Mohammad Kamarát, a libériai középre passzolt, ahol a kongói N`Kololónak csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát (1:0). A folytatásban két szabadrúgás mozgatta meg Kulicsot: Paun löketét még a léc fölé tudta tolni, de a 70. percben Dokovic 25 méteres, lapos lövése utat talált a hosszú alsóba (2:0). A horvát legutóbb több, mint négy éve, 2020 júliusában volt eredményes a CFR színeiben, az azóta már meg is szűnt Medgyesi Gaz Metan ellen.

Ezzel azonban még nem volt vége a hazai rohamoknak, a 66. percben Munteanu robogott el a jobb szélen, középre passzolt, ahol az érkező Robert Filip megszerezte első gólját a CFR-ben és a román élvonalban (3:0).

A meccs krónikájához tartozik, hogy a hazaiaknál Hindrich Ottó mellett helyet kapott a kispadon a fiatal kolozsvári középpályás, Kun Péter is, míg a vendégeknél Fülöp Lóránd kezdőként 54. percig volt a pályán.

A forduló folytatásában, hétfőn a Kolozsvári Universitatea az újonc Buzau vendége lesz 19.00 órai kezdettel, majd az Aradi UTA a Farult fogadja 22.00 órától.

fotó: https://www.facebook.com/cfr1907 

A rovat legfrissebb hírei