Épülő stadion építőt keres


Megakadt a stadion építése Aradon, nem tudni, mikor készül el a létesítmény.

Nem várt akadályokba ütközik, emiatt alaposan késik az új labdarúgó stadion építése Aradon. A helyi sportportál, a sportarad. ro gúnyosan megjegyzi: világrekord készül. Ez lesz ugyanis a legkisebb leghosszabb ideig épülő stadion.

A helyi futballcsapat, az UTA alapítójának, végvári báró Neumann Ferencnek a nevét viselő Francisc Neuman stadiont még 2014-ben kezdték el építeni. A tervek szerint a 12.548 férőhelyes létesítményt 2020-ban kellene átadni, a klub 75. születésnapja alkalmából. Ezt az időpontot nagy valószínűség szerint viszont nem fogják tudni tartani.

A munkálatok jelenleg mintegy 70%-os stádiumban vannak. Az építtető a tervek folyamatos változtatásával magyarázza késést. Az önkormányzat ezt megelégelte, átvette az eddig elvégzett munkát, a folytatáshoz pedig új kivitelezőt keres. Elkészítette az új tenderfüzetet, ám a 3 millió lejes munkadíj (208,2 millió forint) ellenére sem akadt új jelentkező. Úgyhogy a közbeszerzési procedúra kezdődhet elölről, ami miatt újabb hónapokat csúszik majd az építkezés. Ráadásul – emlékeztet a sportarad.ro – az önkormányzatnak még egy tenderfüzetet kell kiírnia az stadionba tervezett szálloda és a sajtó számára szükséges infrastruktúra kiépítésére.

A 160.000 lakosú (ennek már alig 9,68% magyar) Arad labdarúgócsapata, a patinás UTA olyan személyiségeket adott a(z erdélyi) magyar és a román(iai) sportéletnek, mint a kétszeres román gólkirály Bonyhádi László, a 100 góljával házi gólkirály Brosovszky László, a 32-szeres román és 3-szoros magyar válogatott Pecsoszky József (a magyar címeres mezben Perényi néven szerepelt), a magyar és osztrák bajnoki bronzérmes, román bajnok Váczi György vagy éppen Farmati Zoltán, aki szintén magyar bajnoki bronzérmesnek és román bajnoknak mondhatja magát.

Csak érdekességképpen jegyezzük meg, hogy 1910-ben a város 60.000 lakosából még 46.000 volt magyar…

fotó: sportarad.ro

A rovat legfrissebb hírei