Minősíthetetlen játékkal kizúgott Európából a Kolozsvár


A CFR-nek esélye sem volt a “szerelem szigetén”, véget ért az idei európai kaland.

Kiesett a Konferencialigából, ezzel együtt pedig az európai kupákból a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, miután a hazai 1:0-ás győzelmet követően a rájátszás visszavágóján 3:0-ra kikapott a ciprusi kupagyőztes Pafosz együttesétől.

A többek között négy brazillal, egy portugállal és egy spanyollal (ciprusi nélkül) felálló ciprusiak enyhe fölényével kezdődött a mérkőzés: a hazaiak jelezték, szeretnék minél hamarabb ledolgozni egy gólos hátrányukat.

A 16. percben Jajá 6 méterről még kapu mellé lőtt, amire Mario Camora távoli lövése volt a válasz. A félidő derekánál azonban ismét villantak a Pafosz latinos légiósai és három perc alatt két gólt is lőtt a csapat. A 27. percben a brazil Jairo került Vasile Mogos mögé, centerezésére pedig Jajá érkezett tökéletesen és öt méterről a hálóba pördített (1:0). Három perccel később a portugál Pepe végzett el szabadrúgást, a spanyol David Goldar pedig hat méterről a hálóba fejelt (2:0).

Meriton Korenica ugyan a 41. percben be tudott fordulni a védők között, lövését azonban Ivica Ivusic védte, mégis, a CFR örülhetett, hogy nem esett több gól az első félidőben: egy szabadrúgás-kombináció végén a hazaiak ugyan a kapuba találtak, de les miatt a bíró érvénytelenítette a találatot.

Az első félidőben sokat állt a játék, a hidratálási szünet mellett sok volt az ápolás, egyik csapat sem rettent vissza ugyanis a nem ritkán már alattomos belépőktől…

A CFR pocsék védekezése a szünet után sem javult, a 47. percben Anton Kresic ütötte el teljesen fölöslegesen, a tizenhatoson belül Jaját, a megítélt büntetőt Muamer Tankovic magabiztosan értékesítette (3:0).

Ezzel aztán gyakorlatilag véget is ért a mérkőzés! Beszédes adat, hogy amíg az első félidőben még 57%-ban birtokolta a labdát a Kolozsvár, addig a meccs végére ez 48%-ra csökkent. Ez tökéletesen tükrözi a CFR kilátástalan, lélektelen és hibákkal tarkított játékát.

A merész terveket dédelgető Pafosz pedig, azt követően, hogy tavasszal a Ciprusi Kupa megnyerésével elhódította történelme első trófeáját, bejutott az európai kupa csoportkörébe. Erre sem volt még példa fennállása során.

fotó: https://www.facebook.com/cfr1907

 

A rovat legfrissebb hírei