Rejtélyes betegség miatt került partvonalon kívülre a székely védő


A Ferencváros játékosa négy hónapja nem lépett pályára tétmérkőzésen.

Közel került a visszatéréshez Pászka Lóránd, a magyar labdarúgó élvonalban szereplő Ferencváros székely védője. A 28 éves bal oldali bekk legutóbb tétmeccsen májusban léphetett pályára a zöld-fehérek színeiben. Társaival együtt kezdte el a felkészülést – aztán eltűnt. Hogy mi is történt vele, azt az nso.hu-nak adott interjúban meséli el.

Pascal Jansen vezetőedző érkezésével Pászka is bizonyítási lehetőséget kapott, a CSZKA Szófia elleni felkészülési mérkőzésen még gólt is lőtt. Aztán a West Ham elleni meccs előtt fájdalmat érzett a derekában. Egyik napról a másikra. Miközben a szakemberek az okokat keresték, a kézdiszentkereszti védőnek elkezdett sorvadni a bal combja.

„Ijesztő volt látni, ahogyan napról napra gyengül az egyik lábam”, idézte fel az interjúban nyári megpróbáltatásait. „Alighanem egy idegpálya sérült a derekamnál, ami kihatott a combizomra, végül több mint másfél hónapot kellett kihagynom”, tette hozzá.

„A sérülés sohasem jön jókor, de így, hogy végigdolgoztam a felkészülést és jó állapotban vártam a bajnokságot, különösen rosszkor jött”, bosszankodott Pászka. Aki egy ideje már a csapattal edz, sőt, a Borac Banja Luka és a Nyíregyháza ellen már a kispadra is leülhetett.

Hogy mennyi időt tölthet majd az előttünk álló szezonban a pályán, azt nem tudni, az ecuadori válogatott Cristian Ramirezt és a bosnyák válogatott Eldar Civicet is meg kell előznie a csapatba kerülésért. „Optimista vagyok. A célom egyértelmű: kiszorítani posztriválisaimat a csapatból. Elszánt vagyok, tudom, képes vagyok rá” bizakodik Pászka.

fotó: https://www.instagram.com/lorandpaszka/

 

A rovat legfrissebb hírei