Igazi erdélyi kupacsapata a Sebes-Körös partján!


Hosszabbításban nyert a Nagyvárad, győzelemmel tért haza a Kolozsvár.

Jól sikerült az erdélyi csapatok bemutatkozás a FIBA Európa Kupa csoportkörében, ahol a Nagyvárad és a Kolozsvár is győzelemmel nyitott, egyedül a Nagyszeben szenvedett vereséget. A start már csak azért sem lehetett tökéletes, mert a Nagyvárad éppen a Nagyszebent fogadta.

A két gárda alig három héttel korábban találkozott egymással, akkor a Szuperkupa döntőjében egy végletekig kiélezett meccsen végül a hazai pályán játszó bajnok Nagyvárad 68-64-re győzni tudott a kupagyőztes ellen. Mindez egy hasonlóan kiegyenlített csatát vetített elő és a szurkolóknak nem is kellett csalódniuk: 80-80 volt a rendes játékidő vége, végül a hazaiak 92-86-ra nyerni tudtak.

Aaron Broussard és Tudor Fometescu vezetésével a nagyváradiak három perc alatt megléptek 12-4-re, ám Jares Jordan és Barry Stewart gyorsan visszahozta a meccsbe a vendégeket. Az első negyed végén 23-20-at mutatott az eredményjelző és hasonlóan fej-fej mellett haladtak a csapatok a második játékrészben is. Mi több, a Nagyszeben 30-29-re át is vette a vezetést. Igaz, ez pillanatokig tartott csak, a negyed végére ráadásul a végül 21 pontig jutó Nikola Markovics révén a hazaiak 49-41-re elléptek.

A nagyszünet után Broussard vezetésével a Nagyvárad már tízzel is vezetett és amikor 70-61-el fordultak az utolsó negyedre, valószínűleg kevesen gondolták, milyen kiélezett hajrá vár a rájuk.

A hazaiak a negyedik negyedben is elléptek 10 pont fölé, ám amikor a meccset 11 ponttal záró Török Roland betalált, már 80-77 volt az állás, 33 másodperccel a vége előtt pedig jött is az egyenlítés.

Mivel több kosár már nem esett, jöhetett a hosszabbítás, amit Markovics vezetésével a nagyváradiak bírtak jobban és végül 92-66-ra nyerni is tudtak.

A kolozsvári U-BT csapata már kedden pályára lépett Svédországban és 86-80 arányban nyerni is tudott a Södertalje Kings otthonában. Az erdélyiek végig a kezükben tartották a mérkőzést, minden játékrészt előnnyel zártak, ám a svédek nem adták fel és szorosan tapadtak vendégeikre. Az U-BT elsősorban annak köszönhette győzelmét, hogy több kiemelkedő egyéni teljesítmény is akadt a csapatban, hisz négyen is 15 pont fölött zárták a meccset: Donatasz Tarolisz 20, Darko Planicsics 17, Artis Ate és Patrcik Richard pedig egyaránt 15 pontig jutott. A szatmárnémeti Vida Dávid 14 perc alatt dobott 2 ponttal segítette csapatát.

A következő fordulóban, egy hét múlva a Nagyszeben a svájci Fribourgot, a Kolozsvár pedig a bolgár Balkan Botegradot fogadja, míg a Nagyvárad a török Bahcesehir vendége lesz.

fotó: baschet.ro

A rovat legfrissebb hírei