A Csíkszereda is kiesett, de ki az első?
A második székely csapat is elvérzett az „erdélyi csoportban”, a Sepsiben öt fiatal mutatkozott be.
Izgalmasan alakult a labdarúgó Román Kupa D csoportjának hajrája, hiszen az utolsó forduló előtt még négy csapat is versenyben volt a továbbjutást érő első két hely valamelyikéért. A négy erdélyi csapatot is felsorakoztató csoportból végül a Sepsi után a másik székely gárda, az FK Csíkszereda is kiesett, továbbjutott viszont a Resicabánya és a Gyulafehérvár. Rájuk azonban még egy osztályozó is vár.
Az utolsó fordulót a Sepsi nyitotta, amely az első két fordulóban kikapott Gyulafehérváron (0:1), majd Resicabányán (1:3), ennek következtében Galacon már tét nélkül lépett pályára. Nem úgy az ellenfele, a szintén élvonalbeli Otelul, amelynek győzelemre volt szüksége a továbbjutáshoz.
Valentin Suciu a kezdőben három, összesen pedig hét olyan játékost küldött a pályára, akik még nem töltötték be a 21. életévüket. Közülük a 16 éves Gabriel Mihoreanu és Raul Cantauz, valamint a 19 éves Raul Cimpean végig a pályán volt, míg Kocsis Norbert (20 éves) a 46., Batzula Hinor (16) a 80., Valentin Ureche (18) és Laurentiu Bena (18) pedig a 87. percben lépett pályára. Ráadásul Mihoreanu, Bena, Ureche, Cantauz és a 21 éves Daniel Veregut ezen a találkozón debütált a Sepsi felnőtt csapatában.
Ezzel együtt az Otelul nem tudta bevenni Gyenge Szilárd kapuját, így az előző szezonban döntős galaciak sem jutottak tovább – mindkét élvonalbeli gárda búcsúzott tehát.
Resicabányán igazi ki-ki meccset vívott egymással a hazai gárda és a szintén második osztályú Csíkszereda – azzal a különbséggel, hogy amíg a csíkiaknak győzniük kellett volna a továbbjutáshoz, a resicaiaknak elég volt a döntetlen. És mivel a találkozón nem született gól, így a Sepsi után a másik székely gárda is búcsúzni kényszerült a kupától. Érdekesség, hogy a bajnokságban, még szeptemberben, az FK 3:2-re nyerni tudott a bányavárosban...
A Csíkszereda csapatában Simon Máté, Kelemen Dávid, Csürös Attila és Szilágyi Krisztián végig a pályán volt, Babati Krisztiánt a szünetben lecserélték, Veres Szilárdot a 73. percben Alexander Torvund váltotta és ekkor állt be Bödő Efraim Zoltán is, míg Péter Bence, Hegedüs János, Nagy János, Karácsont Márk és Kovács Márk végig a kispadon maradt.
Gyulafehérváron is a továbbjutás volt a tét, a hazaiaknak legalább egy pontra volt szükségük. A második osztályban vitézkedő gárda pedig nem bízta a véletlenre a harmadik osztályú Ramnicu Valcea ellen és Darius Andrei mesterhármasával (13., 45. 86.) 3:1-re nyert. És továbbjutott. Csak azt nem tudni, hányadik helyen.
A Resicabányának és a Gyulafehérvárnak ugyanis egyaránt 7 pontja van – és 4:1-es gólkülönbsége. A csoportkör bizarr lebonyolítási módjának következtében azonban egymás ellen nem játszottak, úgyhogy ez a rangsorolási szempont kiesett.
Nem maradt más hátra: osztályozón kell eldönteniük, ki a csoportelső. Ennek ugyanis a nyolcaddöntők párosításánál lesz majd jelentősége.
fotó: fkcsikszereda.ro
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: labdarúgás, sepsi, csíkszereda, resicabánya, gyulafehérvár, román, kupa