Kapaszkodik a CFR, két ponton belül az első három csapat Videó
Kilenc mérkőzés óta veretlen a fellegvári együttes, továbbra is ott lohol a listavezető mögött.
Szívósan kapaszkodik az éllovas FCSB mögött a Kolozsvári CFR együttese, amely a SzuperLiga 28. fordulójában, hazai pályán, 2:0-ra legyőzte a Petrolul együttesét.
Gól nélküli első félidő után Meriton Korenica közvetlenül a szünetet követően megszerezte a vezetést a hazaiaknak, amit aztán a 73. percben Mohammed Kamara duplázott meg. Az erdélyiek győzelme nagyobb arányú is lehetett volna, de Louis Munteanu a 42. percben kihagyott egy büntetőt. Ezzel megszakadt a fiatal csatár remek sorozata, hiszen a legutóbbi négy fordulóban egyaránt betalált – összesen hétszer.
A CFR immár kilenc forduló óta veretlen, ebből öt mérkőzést meg is nyert, 50 pontjával pedig szorosan ott van a harmadik helyen a listavezető, 52 pontos FCSB és az 51 pontos Kolozsvári Universitatea nyomában.
fotó: https://www.facebook.com/cfr1907