Győzelme ellenére gyakorlatilag elszálltak a Sepsi felsőházas reményei Videó
A háromszéki együttesnek elméleti esélyei maradtak csak a célkitűzéseik elérésére.
Ugyan megnyerte az „erdélyi rangadót” Aradon a Sepsi labdarúgócsapata a román SzuperLiga 28. fordulójában, két etappal az alapszakasz vége előtt mégis csak elméleti esélyei maradtak arra, hogy az első hat hely valamelyikén végezzen és ezzel bejusson a rájátszás felsőházába.
Ezúttal ismét Niczuly Rolnad védte a Sepsi kapuját, aminek következtében Gyenge Szilárd a kispadra szorult, többek között Sigér Dávid, Tamás Márk és Nistor Ákos mellé. Közülük egyedül Sigér kapott lehetőséget, a védekező középpályás a szünetben lépett pályára. Aradi oldalon Zsóri Dánielt a 77. percben küldte harcba edzője.
Szezonbeli negyedik gólját megszerezve Denis Harut a 37. percben juttatta előnyhöz a Sepsi csapatát. A középső védőnek ez a legeredményesebb szezonja az élvonalban, ahol mindössze a hatodik gólját szerezte 141 mérkőzésen.
A szünet után, az 59. percben Valentin Costache büntetőből ugyan kiegyenlített, de nem sokáig örülhettek a hazaiak: három perccel később Omar El Sawy ismét előnyhöz juttatta a Sepsit. És mint később kiderült, ez volt a győztes találat. A 20 éves csatár is a negyedik gólját lőtte idén, érdemes tehát bízni a fiatalokban.
A Sepsi megtette tehát a maga kötelességét azért, hogy életben tarthassa felsőházas álmait, de hogy ennek realitása is maradjon, arra is szükség lett volna, hogy a Farul legyőzze hazai pályán a Rapidot. Ez viszont nem történt meg, a fővárosiak 3:1-re nyertek és gyakorlatilag bejutottak a felsőházba.
Két fordulóval az alapszakasz vége előtt ugyanis a Rapid 45 ponttal áll a hatodik helyen, a Sepsinek 40, a Hermannstadtnak pedig 38 pontja van. A nagyszebeniek hiú ábrándjai ezzel szerte foszlottak, a Sepsinek pedig az utolsó két fordulóban le kellene győznie mindkét ellenfelét úgy, hogy a Rapid maximum egy pontot szerezzen. Az egymás elleni eredmények a székelyföldieknek kedveznek.
A következő fordulóban a Sepsi a bajnoki aspiráns Kolozsvári CFR-t, a Rapid pedig a listavezető FCSB-ét fogadja, míg az utolsó játéknapon a Sepsi a Petrolulhoz, a Rapid pedig Nagyszebenbe utazik, a program tehát ennél nem is lehetne kiegyensúlyozottabb...
fotó: www.uta-arad.ro