Elszalasztott csíki lehetőség


A Concordia Chiajna tavaly még az első ligában szerepelt, most pedig az FK Csíkszeredát fogadta a labdarúgó másodosztály újabb játéknapján.

 Azok után, hogy az FK Csíkszereda előbb idegenben a Bukaresti Daco Geticát, majd hazai pályán a Bukaresti Rapidot múlta felül a labdarúgó másodosztályban újabb korábbi első ligás csapattal kellett szembenézzenek. Az előbbi két meccs tükrében pedig remek hangulatban várhatták az újabb 90 percet.

Ezúttal a Bukarest melletti Chiajnán vendégeskedtek a Concordia otthonában. Nagyon kevés néző volt kíváncsi a két csapat összecsapására, akik viszont azt láthatták, hogy a negyedik percben a házigazda máris büntetőhöz jutott miután Lalics egy labdát hosszan vett át Bari megszerezte a labdát és Csonka csak szabálytalankodni tudott vele szemben. A megítélt büntetőt pedig Batin értékesítette. A folytatásban kiegyenlített erők küzdelmét hozta, helyzetek nélkül. A hajrá tartogatott némi izgalmakat, de Majzik két távoli próbálkozása közül egyik sem ért célt.
 
A második félidőt az FK kezdte aktívabban és sikerült az ellenfélre erőszakolni játékát. Az 59. percben pedig meg is volt a lehetőség az egyenlítésre, de a Beczével szembeni szabálytalankodásért megítélt büntetőt Pintér a kapufára rúgta. A kihagyott büntető nem fogta meg a vendégeket, akik továbbra is aktívabbak voltak, de a kaput nem igazán találták. Sőt az ellenfél is egyszer eljutott a csíki kapuig. A 73. percben Lucian Ion tört be a jobb szélen és centerezésére remekül érkezett Batin, de Bordás bravúrral hárítani tudott. A 89. percben Eder lábában maradt az egyenlítés miután egy jó 18-19 méterről leadott lövése a kapufát találta el.
 
Az FK végül vereséget szenvedett és visszacsúszott a 15. helyre, így épp a kiesést jelentő vonal fölött van. Ugyanakkor, ha elveszik a Daco-Getica ellen megszerzett három pontot, akkor már a kiesést jelentő 17. helyre csúsznak vissza.
 
Liga 2., 14. forduló
 
Concordia Chiajna – FK Csíkszereda 1–0 (1–0)
Gólszerző: Batin (4. - büntetőből)

A rovat legfrissebb hírei