Hogyan teljesítettek a magyar edzők a román élvonalban? 2. rész
Miriuta László, Bálint László és László Csaba is ott ült valamely román első osztályú klub kispadján 2024-25-ben.
Cikksorozatunk első részében Miriuta László és László Csaba szezonját mutattuk be, most pedig lássuk, hogyan teljesített Bálint László együttese az élvonalban.
A brassói születésű magyar szakember 2025 márciusában ült le a Galaci Otelul kispadjára, egy meglehetősen nehézkes időszakban, ugyanis előtte már két edzőt is elfogyasztott ebben az idényben az együttes.
Ugyanakkor ez nem okozott gondot a brassói születésű magyar szakembernek, akinek a kezei alatt valósággal szárnyra kapott a 2011-es bajnok. Az Otelul nyolc mérkőzésből csupán egyetlen egy vereséget szenvedett, emellett pedig hatszor is begyűjtötte a három pontot, amivel nemcsak, hogy ellépett az osztályozót jelentő 14. helyről, hanem egészen a nyolcadik helyig menetelt.
Ez egyben azt is jelenti, hogy az egykori FK Csíkszereda-edző fiai még kiharcolhatják a Konferencia Liga-selejtezőben való indulást. Ehhez előbb a play-off elődöntőjében a felsőház hatodik helyezettjén kellene átverekedniük magukat, majd továbbjutás esetén a döntőn keresztül juthatnak ki Európába.
Összességében Bálint László minden előzetes várakozást felülmúlt csapatával. Bár eredetileg csak a szezon végéig szólt a megbízatása, nem lennénk meglepve, ha a következő idényben is találkoznánk az Otelul élén az erdélyi szakvezetővel.
Fotó: Galaci Otelul
Forrás: Maszol