Az Európai Jégkorongklubok Szövetsége tagja lett a GYHK


A Gyergyói Hoki Klub az Erste Liga mezőnyéből egyedüliként, és egyben első romániai klubként felvételt nyert az Európai Jégkorongklubok Szövetségbe.

A Gyergyói Hoki Klub a 86. tagja az Alliance of European Hockey Clubs (Európai Jégkorongklubok Szövetség) szervezetnek, egyedüli az Erste Ligából és a romániai mezőnyből. Az eddigi tagok között nagy számban találunk finn, német, svájci és svéd klubokat, de Csehország, Szlovákia, Ausztria és más országok is több neves együttes révén részesei a szövetségnek, amelyben egyébként 13 liga csapatai szerepelnek. A szervezet alapítói között volt a Miskolci DVTK, míg a Fehérvár AV19 a múlt évben nyert felvételt a szervezetbe. Ehhez csatlakozik most a GYHK és velük az Erste Liga és romániai bajnokság is képviselve lesz.

– A Gyergyói Hoki Klubbal és hasonló klubokkal közösen ki akarjuk terjeszteni az európai klubok befolyását és ezáltal az európai klubjégkorong fejlődését segíteni jelentette ki Szymon Szemberg, az EHC elnöke.

Az Alliance of European Hockey Clubs nevű szervezetet (Európai Jégkorongklubok Szövetsége) az 2016-ban alapította 13 ország 72 jégkorong-egyesülete. Az EHC a legnevesebb európai labdarúgóklubokat tömörítő European Club Association, és a kézilabda sportág klubjait összefogó Forum Club Handball mintájára jött létre, azzal az a céllal, hogy az egyesületek érdekeit képviselje a nemzetközi sportági szövetség, az IIHF-el szemben. A célja, hogy erősítse az európai jégkorongot, mind szervezetileg, mind pedig pénzügyi tekintetben, valamint konstruktív és felelős partnerként vegyen részt a nemzetközi hokiélet szereplőivel folytatott párbeszédben. Az EHC révén a klubok szeretnének minél nagyobb befolyást elérni olyan kérdésekben, mint a nemzetközi versenynaptár összeállítása, játékszabályok, vagy a játékosok biztonsága.

– A klubtagság számunkra komoly megtiszteltetés, és egyben jelentős sportdiplomáciai eredmény is a GYHK számára. Különleges lehetőség arra is, hogy a tagság által nyújtott előnyöket kihasználva, sportszakmai téren lépéseket téve közelebb kerüljünk Európa jégkorong elitjéhez. A Gyergyói Hoki Klubra mostantól nemzetközi téren is figyel a jégkorong világa, és az ennek megfelelő elvárásoknak is meg kell felelnünk a jövőben. Nagy lépés ez a gyergyói jégkorong és a Gyergyói Hoki Klub történetében. Igyekezni fogunk mindent megtenni azért, hogy a méltó tagjai legyünk a rangos szervezetnek! – fogalmaznak a gyergyói csapatnál.

A rovat legfrissebb hírei