A harmadik negyed döntött Svédországban


A Galatasaray legyőzése után a Luleå vendégei voltak a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC kosarasai az Európa-kupában.

 A lengyel Artego Bydgoszcz ellen elszenvedett idegenbeli vereséget, illetve a Galatasaray legyőzését követően a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata a Luleå BBK vendége volt az Európa-kupa E csoportjának harmadik fordulójában. 

Létfontosságú volt a győzelem a háromszéki csapat számára, hiszen nagyon úgy festett két forduló után, hogy a svéd csapat lehet a leggyengébb a kvartettben. Ezt viszont a parketten is bizonyítani kellett Zoran Mikes tanítványainak. A mérkőzés viszont nem kezdődött jól. Bár az első svéd kosárra jött szentgyörgyi válasz a folytatásban több vendég hibát is kihasználtak a hazaiak, akinek sikerült az első negyedre négypontos előnyt összeszedniük. Ezen negyedben a két csapat között mégis a lepattanók megszerzése volt a különbség, a hazaiak javára.
 
Ezen sikerült javítaniuk a háromszékieknek a folytatásban és alig négy perc alatt máris egyenlítettek. Ezt követően viszont az északiaknak állt a zászló, akik nagyon rövid idő alatt elhúztak hét ponttal. Értelemszerűen Zoran Mikes azonnal időt is kért. Rendet tett a fejekben, majd három perc múlva Mandache kosarával már a Sepsi-SIC vezetett 34–33-ra. A hajrá viszont megint a hazaiaknak jött ki jobban kétpontos előnnyel mehettek a nagyszünetre.
 
A harmadik negyed elején megint nem kapta a fonalat a Sepsi-SIC és a 26. percben ötpontos hátrányba kerültek. Ekkor összekapták magukat a zöld-fehérek és megmutatták valódi értéküket. Nagyszerű védekezést bemutatva három perc alatt egy kosarat sem engedtek az ellenfélnek, míg a támadások remekül mentek, hogy a záró felvonásra megfordítsák az állást hétpontos előnyre tegyenek szert.
 
A negyedik negyedben nem nagyon adott esélyt a Sepsi-SIC a hazaiaknak. Összeállít a csapat játéka, sikerült felpörögni és öt perccel a vége előtt már 15 volt közte. A hajrá ugyan izgalmasra sikerült, de a győzelem nem forgott veszélyben.
 
A csoport másik meccsén az Artego Bydgoszcz hazai pályán 79–75-re verték a Galatasarayt.
 
Európa-kupa, E csoport, 3. forduló
 
Luleå BBK – Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 74–81 (21–17, 20–22, 12–21, 21–21)
Sepsi SIC: Kelley 14, Pasic 9/3, Mandache 8, Gödri-Părău 8/3, Givens 14, Demeter, Orbán, Mîrne-Nagy, Vucetic 4, Topuzovic 10/3, Kovács, Butler 14.
 
A csoport állása
1. Artego Bydgoszcz 6 pont (3/3)
2. Sepsi-SIC 5 pont (3/2)
3. Galatasaray 4 pont (3/1)
4. Lulea 3 pont (3/0)

A rovat legfrissebb hírei