Székelyföldi magyar kapus okozta a Gyergyói Hoki Klub vesztét
Pál Bence remekelt a Galaci CSM kapujában.
A Gyergyói Hoki Klub fiatal csapata ezúttal nem tudta megismételni korábbi remeklését, és vereséggel zárta galaci vendégszereplését a romániai bajnokság alapszakaszában - írta meg a Székely Sport.
Ezúttal is lendületesen és támadó szellemben játszottak a piros-fehérek, számos helyzetet dolgoztak ki, ám a gól ezúttal elmaradt, így elszenvedték első vereségüket a sorozatban. A gyergyóiaknál főként ismét az U20-as csapat fiataljai kaptak lehetőséget, akik igyekeztek felvenni a harcot a rutinosabb hazaiakkal. Csakhogy a galaci kapus, Pál Bence remek napot fogott ki, és minden próbálkozást hárított.
A találkozó sorsát végül egyetlen gól döntötte el: a 35. percben Silló Huba talált be, megszerezve ezzel a három pontot a CSM Otelul számára. Ugyan a gyergyói fiatalok becsülettel helytálltak, de most nem sikerült a bravúr.
A GYHK pénteken már az Erste Ligában folytatja, amikor hazai jégen, a Remetei Ice Arénában fogadja a DVTK Jegesmedvéket.