Irány az eEurópa-bajnokság!


Jelentkezz, selejtezz, juss ki az Európa-bajnokságra – és képviseld országodat.

A döntő fontosságú, utolsó két fordulójához érkezik lassan a felnőtt férfi labdarúgó-válogatottak Európa-bajnoki selejtezősorozata, Magyarország és Románia pedig több-kevesebb eséllyel még reménykedhet benne, hogy ott lehet a kontinens legjobbjai között. Ahol te magad is ott lehetsz!

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ugyanis jövő júliusban megszervezi a történelem első elektronikus Európa-bajnokságát, az eEuro 2020-at!

Ez eEurópa-bajnokságon természetesen az UEFA mind az 55 tagországa képviseltetheti magát. Az, hogy egy-egy ország 2-4 tagból álló válogatottja miként áll össze, az adott szövetség jogkörébe tartozik. Ami biztos, az 55 országot 10 csoportba osztják, a klasszikus forgatókönyv szerint mindenki játszik mindenkivel (1-1 játékos egymás ellen), majd a szerzett pontszámok alapján alakul ki a végső torna 16 csapatos mezőnye.

Az eEURO helyszíne London lesz 2010. július 9-10-én, a győztesek pedig az anyagi jutalom mellett élőben tekinthetik meg az „igazi” Európa-bajnokság döntőjét július 12-én a Wembley-ben.

Ha sikerült felkeltenünk az érdeklődésedet, az eEURO2020.com oldalon választhatod ki, mely országot szeretnék képviselni - amennyiben kivívod a helyed a válogatottban.

Játékra fel!

A rovat legfrissebb hírei