Közel voltak a bravúrhoz


Székelyföldi sportolók sokasága kapott behívót a magyar, illetve a romániai jégkorong válogatottakba. Mindkét alakulat közel állt a bravúrhoz.

 Hat székelyföldi sportolóval a soraiban Magyarország felnőtt férfi válogatottja a lengyelországi Gdanskban játszik felkészülési mérkőzéseket. Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány gyakorlatilag U25-ös válogatottal vesz részt a nemzetközi tornán, amely első napján a világelitbe tartozó Olaszországgal csapott össze.

A magyar fiatalok pedig igyekeztek meghálálni a lehetőségek. A hat székelyföldi sportolóból négyen – Adorján, Reisz, Sárpátki, Fejes – bizalmat is kaptak, míg Mihály és Szigeti kimaradtak. A válogatott pedig 40. másodperc után Vokla góljával – Reisz passzából – megszerezte a vezetést. És bár az erős kerettel érkező olaszok az első harmad végére egyenlítettek a 47. percben már kettővel mentek a magyarok Terbócs és Erdély találataival. Az olaszok viszont nem adták fel és előbb 54. majd 14. másodperccel a végső dudaszó előtt gólt szereztek kiegyenlítve az állást. A hosszabbítás értelemszerűen az olaszoknak kedvezett, a jobb lelkiállapot miatt, akik végül a győztes aranygólt is bevitték.
 
A többségében székelyföldi játékosokból álló romániai válogatott Tallinban a Baltic Challenge Cupon szerepel, ahol nyitásként a stabil világlitbe tartozó Lettország második számú csapatával mérkőztek meg. A lettek két harmad után kétgólos előnyre tettek szert, ám a harmadikra összekapta magát a Julius Pénzes által dirigált romániai csapat. Péter Balázs szépített, amelyet egy újabb lett gól követett. A harmad feléhez érkezve Kiricsenko két góljával viszont egyenlő volt az állás. A hajrát viszont a lettek bírták jobban: az 54. percben újfent megszerezzék a vezetést, hogy végül az utolsó percben egy üres kapus góllal eldöntsék a találkozó végkimenetelét.
 
A mérkőzés legjobb játékosának a Csíkszeredai Sportklub játékosát Rokaly Szilárdot választották a romániai csaaptból.
 
EIHC-torna, Gdansk
 
Magyarország – Olaszország 3–4 (1–1, 1–0, 1–2, 0–1) – h.u.
A magyar gólszerzők: Vokla (1.), Terbócs (31.), Erdély (47.).
 
Baltic Challenge Cup, Tallin
 
Románia – Lettország B 3–5 (0–1, 0–1, 3–3)
A romániai gólszerzők: Péter B. (43.), Kiricsenko (50., 52.).

A rovat legfrissebb hírei