Visszatekintés: Sepsi OSK 0-0 FK Csíkszereda, a 2014-15-ös szezonból


Legutóbb a harmadosztályban találkozott egymással tétmérkőzésen a két fél.

 A 2014-15-ös harmadosztály őszi szezonjában 3-0-s sepsiszentgyörgyi siker született a Csíkszereda-Sepsi székely derbin, erről cikkünk első részében írtunk.

A 2015 tavaszi visszavágó már nem hozott győztest: a felek igazságos döntetlennel zártak. Bár kevés helyzetet láthatott a közönség, a találkozó szelleme és hangulata mindenért kárpótolta a szurkolókat.

„A mérkőzés után mindkét szurkolótábor ünnepelt, egyébként a székelyföldi rangadón négy alkalommal hangzott fel a székely himnusz, kétszer az elején és kétszer a végén, kétszer a csíkiak, kétszer pedig a szentgyörgyiek énekelték el. A két csapat, illetve a szurkolótáborok közti barátság jegyében a Sepsi OSK drukkerei meghívták sörözni a csíkiakat” – írta akkor a Csíki Hírlap.

A következő idényben a két klub már külön csoportokban szerepelt, majd egy évvel később a Sepsi feljutott a másodosztályba – megkezdve felemelkedését, amely végül az élvonalig vezetett. Azóta sok minden megváltozott, de az összetartozás érzése megmaradt.

Most, tíz év után újra egymás ellen lépnek pályára – és bár a tét nagyobb, a közös múlt azt ígéri, hogy a székely derbi ismét a sport és a barátság ünnepe lesz.

2015. május 9., 23. forduló: Sepsi OSK–FK Csíkszereda 0–0.
Sepsiszentgyörgyi stadion, kb. 600 néző.

Sepsi OSK: Nagy–Răduţoiu, Suciu, Dénes, Damian, Stângă, Jakab, Molnár (Mitra, 31.), Kis (Mihai, 86.), Fülöp (Veress, 72.), Coman. Edzők: Valentin Suciu és Kulcsár László.
FK Csíkszereda: Husar–Majzik, Székely, Lőrincz, Kicsi (Czimbalmos, 65.), Tankó, Ilyés (Györgyi, 69.), Csürös, Gergely (Szőcs, 64.), Bajkó, Fodor (Tóth, 77.). Edzők: Ilyés Róbert és Albu László.

Forrás: Székely Sport

Fotó: Kristó Róbert

A rovat legfrissebb hírei