Majdnem elvette ellenfele veretlenségét a Sepsi-SIC az Európa Kupában
Mindössze három pont döntött a belga és a székely fél között.
Hatalmas küzdelemben maradt alul a Sepsi-SIC a női kosárlabda Európa Kupában, miután hosszabbításban 82–79-re vereséget szenvedett a veretlen Kangoeroes Basket Mechelentől. A sepsiszentgyörgyi csapat rendkívül közel állt ahhoz, hogy megtörje a belga éllovas hibátlan sorozatát.
A találkozó előtt a papírforma egyértelműen a vendégek sikerét ígérte: a Mechelen három győzelemmel vezette a D-csoportot, míg a Sepsi mindhárom mérkőzését elveszítette. Ennek ellenére Zoran Mikes együttese bátran, szervezetten és hittel kezdte a meccset. Bár a belgák hamar nyolcpontos előnyt építettek ki, a hazaiak gyorsan felzárkóztak, majd fordítottak is – az első negyed végén 24–19-re vezettek.
A második negyedben kiegyenlített játék zajlott, a szünetben a Sepsi-SIC 37–34-re állt jobban. A harmadik játékrészben is tartotta előnyét a házigazda, fegyelmezett védekezéssel és pontos támadásokkal 53–49-re vezetett a záró tíz perc előtt.
A hajrában már a bravúr küszöbén állt a Sepsi – hat ponttal is meglépett –, ám a Mechelen két utolsó pillanatban értékesített tripla révén hosszabbításra mentette a találkozót. A ráadásban a rutin döntött: a belgák jobban bírták a feszültséget, így a sepsiszentgyörgyiek hősies küzdelem után is alulmaradtak, de teljesítményük elismerést érdemel.
Női kosárlabda, Európa Kupa, D csoport, 4. forduló:
Sepsi-SIC–Kangoeroes Basket Mechelen 79–82 – hosszabbítás után (24–19, 13–15, 16–15, 14–18, 12–15).
A hazaiak pontszerzői: Potter 23, Davis 17, Szabó 12, Gereben 9, Mérész 8, Aramnu 7, Catinean 3.
Forrás: Székely Sport
Fotó: Tuchiluș Alex