Székelyföldi sikerek Székelyudvarhelyen


Úgy a Csíkszeredai Imperial wet, miként az FK Székelyudvarhely érvényesítette a papírformát a teremlabdarúgó-bajnokság 8. fordulójában.

 Akárcsak a legutóbbi játéknapon ezúttal is egymást követően két teremlabdarúgó bajnoki mérkőzést rendeztek Székelyudvarhelyen. Előbb a címvédő Csíkszeredai Imperial Wet a Románia-kupa győzte Dunarea Calarasival játszott, majd az FK Székelyudvarhely fogadta az utolsó helyezett Kolozsvári Clujanát.

Az Imperial – Calarasi rangadót egyértelműen a csíki csapat kezdte jobban, amely már a harmadik percben megszerezte a vezetést Küsmödi révén. A folytatásban is az Imperial szája íze szerint alakultak a dolgok, csak épp a gól hiányzott. Erre közel 10 percet kellett várni, amikor Savio remekül ugratta ki Küsmodik, aki másodjára sem hibázott szemtől szembe a kapussal. A játék képe nem igazán változott a hátralevő időben, csak épp a vendégek kontrái kezdtek veszélyesek lenni. Egy ilyen alkalommal össze is jött a szépítés, de ez nagyban köszönhető volt Covacinak, aki saját kapujába talált be.
 
A második félidő elején az előbb még öngólt vétő Covaci már a jó kapuba is betalált visszaállítva a rendet. Az Imperial irányította a játékot – bár sok volt a technikai hibai –, hogy végül Savio a 36. percben eldöntse a meccset. A vendégek ekkor még megpróbálkoztak a vészkapus taktikával, de ebből megint Savio iramodhatott meg egy labdaszerzést követően és végleg eldöntötte a találkozó sorsát. A hajrára nem maradt izgalom, bár a Calarasi kisbüntetőhöz jutott, amelyet értékesíteni tudott.
 
A nap másik meccsén az utolsó előtti FK Székelyudvarhely előzetesen is toronymagas esélyesnek számított és ezt a pályán is bizonyították. A szünetben már 7–1 arányban vezettek a Kolozsvári Clujana ellen, hogy a végső sípszó után 12–1-et mutasson az eredményjelző.
 
Eredmények, 8. forduló
 
Csíkszeredai Imperial Wet – Dunărea Călărași 5–2 (2–1)
Gólszerzők: Küsmödi (3., 12.), Covaci (25.), Savio (36., 38.), illetve Covaci (17. - öngól), Monteiro (39.).
Imperial Wet: Lopez – Küsmödi, C. Matei, Rakics, Valadares, Fl. Matei, Covaci, Hadnagy, Pânzaru, Iszlai.
 
FK Székelyudvarhely – Kolozsvári Clujana 12–1 (7–1)
Gólszerzők: Szécsi (1.), Tifán (2., 2., 15., 33.), Kedei (6.), Balázsi (8.), Mánya (10., 38.), Balázs (32.), Gáfi (34.), Jakab (36.), illetve Ciobanu (17.).
FK: Hegyi – Balázs, Szécsi, Tifán, Bíró. Játszott még: Sebestyén, Györfi – Gálfi, Bálint, Jakab, Kedei, Mánya, Balázsi, Kerestély.

Fotó: Csíkszeredai Imperial Wet / facebook / Pál Zoltán

A rovat legfrissebb hírei