Nem adott esélyt ellenfelének a Székelyudvarhelyi FC
A hajrában beőrölte a Jászvásárt az SZFC.
Ugyan ráijesztett, végül nem okozott gondot a Jászvásári USV a Székelyudvarhelyi FC-nek: hazai győzelem született a sétatéri stadionban.
A Székely Sport beszámolója szerint sokan még csak meg sem érkeztek a lelátóra, amikor máris hátrányba kerülhetett volna a Székelyudvarhelyi FC, ám a jászvásáriak nem éltek a helyzetükkel.
Innentől a mély védekezésre fókuszáltak a vendégek, ami működött is, hiszen csak félóra elteltével tudott igazán veszélyeztetni az SZFC. Fülöp után közvetlenül Bujdosó lövését is a gólvonalról vágták ki a védők.
Kálmán, illetve Balogh beállása felpezsdítette a narancs mezesek játékát, akik a második félidőben futószalagon dolgozták ki a helyzeteket. Végül a 78. percben Simó volt az, aki megtörte a jeget egy átlövésből. 1-0.
Négy percre rá Kálmán a harmadik szabadrúgásából már beköszönt, így a hajrának magabiztos előnnyel vágott neki az SZFC.
Több gólt már nem hozott a mérkőzés, ennélfogva 14 ponttal, a hetedik helyen áll az udvarhelyi együttes az 1-es csoportban, amely az utolsó Bákói FC II. ellen tovább gyarapíthatja pontjai számát.
Labdarúgó 3. Liga, 1-es csoport, 11. forduló
Székelyudvarhelyi FC–Jászvásári USV 2–0 (0–0).
Gólszerzők: Simó (78.), Kálmán (82.).
SZFC: Lukács – Gergely, Kovács (Colceriu, 88.), Savin, Kárándi, Bálint, Trombitás (Jakab, 74.), Bujdosó (Kálmán, a szünetben), Fülöp (Sebestyén, 88.), Simó, Marosi (Balogh, a szünetben). Vezetőedző: Demény Norbert.
Forrás: Székely Sport
Fotó: László Ildikó