"Szeretnénk ott maradni az élmezőnyben" - Denis Harut


A Sepsi OSK hátvédje a Voluntari elleni győzelemről és a feljutásról is szót ejtett.

Amint arról az Erdély Sport is beszámolt, a Sepsi OSK kedden idegenben vetett véget a Voluntari veretlenségi sorozatának, és győzelmével a szezon során először lépett föl a felsőházba. 

Azon a mérkőzésen tért vissza sérüléséből a kezdőcsapatba Denis Harut, aki rögtön góllal segítette csapatát. A CSM Slatina elleni bajnoki mérkőzés előtt Ovidiu Burca mellett a Sepsiszentgyörgy csapatkapitánya is nyilatkozott. 

"Örülök, hogy újra pályán lehettem és segíthettem a csapatnak. Fizikailag jól érzem magam, de még szükségem van egy kis időre, hogy teljesen visszanyerjem a ritmust” - idézte a védőt a Székely Sport

Ezt követően ismertette a sajtó képviselőinek, mikre kell figyelniük a Slatinával szemben szombaton. 

„Fontos, hogy megtartsuk a lendületet. A Slatina gyors támadói miatt nagyon kell figyelnünk, de hazai pályán nem lehet más célunk, mint a győzelem. Szeretnénk ott maradni az élmezőnyben" - vélekedett. 

Végül pedig a feljutásról is beszélt, amit nem akadályozhat az, hogy nyomás van a csapaton. 

„Nyomás mindig van, de tudjuk, mit akarunk. A cél a visszajutás az élvonalba, és ehhez minden meccsen a maximumot kell nyújtanunk" - állította Harut. 

Fotó: Sepsi OSK/Facebook

 

A rovat legfrissebb hírei