Nagy pofonba szaladt bele az FK Csíkszereda
Nem kegyelmezett a fővárosi ellenfele a csíki együttesnek.
A fővárosba látogatott az FK Csíkszereda a román élvonal 16. fordulójában: a Bukaresti Dinamo 4-0-s vereséget mért Ilyés Róbert csapatára.
A Konstancai Farul elleni vereséggel lezárult a Csíkszereda nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata a bajnokságban, így szombat délután ismét folytatta volna a pontgyűjtést.
A hazaiak kezdték veszélyesebben a mérkőzést, a kilencedik percben előbb egy szabadrúgás ment el Pap Eduárd kapuja mellett, majd egy szépösszjáték után sem találtak kaput, ám ez a próbálkozás már a kapufa mellett suhant el.
Egészen a 17. percig úszta meg bekapott gól nélkül az FK, ekkor ugyanis tizenegyeshez jutott a Dinamo, miután Bloj Erwin megrúgta ellenfelét a tizenhatoson belül. Legalábbis a játékvezető szerint, aki hosszú videózás után meghozta az igencsak véleményes döntést.
Mindenesetre Mamoudou Karamoko nem hibázott a büntetőpontról. Az eredmény már nem változott a félidőig, így 1-0-s hazai vezetés mellett fordultak a felek. 1-0.
Ugyanakkor a második játékrészt sem indították jól a hargitaiak, az 50. percben Karamoko egy fejessel saját maga és a csapata góljai számát is megduplázta. 2-0. Tíz percet kellett várnia a hazai publikumnak, hogy újabb találatot ünnepeljen, ezúttal szervezetlen volt a csíkiak védelme, így Alexandru Musi könnyedén ugorhatott ki, majd még Pap mellett is eltolta a labdát, mielőtt a kapuba gurított. 3-0.
Összesen hat lövésig jutott a Csíkszereda az ellenfél 22 kísérletével szemben, igaz, így sikerült egy ziccert kialakítania. A 76. minutumban egy gyors felfejlődés után három támadó vezethette kettő védőre a labdát, amit Szalay Szabolcs teljesen tisztán kapott meg, mégis fölé lőtt.
A végső kegyelemdöfést a 83. percben kapták meg a piros-feketék. Hegedűs János vívott meg egy párharcot az egyik támadóval, végül mindketten kicsúsztak a pályáról, ellentétben a labdával, amit az alapvonalról középre tett a Dinamo, és Alberto Soro révén negyedjére is megzörgette a hálót. 4-0.
Ilyés legénysége ezzel a vereséggel zsinórban két találkozón kapott hét gólt, miközben egyet sem szerzett. Jelenleg 13 ponttal a 14. helyen áll az FK, amely a válogatott szünet után az Unirea Slobozia ellen javíthat hazai környezetben.
Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 16. forduló:
Bukaresti Dinamo–FK Csíkszereda 4–0 (1–0).
Gólszerzők: Karamoko (18., 11-esből, 50.), Musi (60.), Soro (83.).
Dinamo: Roşca – Ikoko, K. Boateng, Stoinov, Opruţ (Armstrong, 65.) – Gnahore, Mărginean (Kiriaku, 53.), Cîrjan (Mihai, 66.) – Soro, Karamoko (Perica, 72.), Musi (Milanov, 72.). Vezetőedző: Zeljko Kopic.
FK Csíkszereda: Pap – Bloj, Celic, Hegedűs, Ferenczi – Végh – Bakos (Bödő, 63.), Veres (Szilágyi, 76.), Dzsebari (Anderson, a szünetben), Szabó (Dusinszki, 63.) – Eppel (Szalay, 69.). Vezetőedző: Ilyés Róbert.
Fotó: FK Csíkszereda/Facebook