"Sajnos nem találjuk az utat a győzelemhez" - Botos Sándor a Szatmárnémeti újabb veresége után


A szatmáriak másodedzője elmondta, lesznek változások a keretben a téli átigazolási időszakban.

Amint arról az Erdély Sport is beszámolt, ugyan egyes periódusokban jól játszott a Szatmérnémeti Olimpia VSK, mégis kikapott a második liga hétvégi fordulójában. 

Botos Sándor másodedző elmondta, hogy hiába vették fel hamar a meccs ritmusát, tanácstalanul áll azelőtt, hogy miért követik el mindig ugyanazokat a hibákat. 

„Sajnos nem találjuk az utat a győzelemhez. Ismét jól kezdtünk, de tizenöt perc után átadtuk a kezdeményezést az ellenfélnek, amiből ők veszélyes helyzeteket tudtak kialakítani. Ahelyett, hogy nyomást gyakorolnánk, túl könnyen kapunk gólt.

Nem tudom, miért követjük el újra és újra ugyanazokat a hibákat – talán a gyenge morál miatt, hiszen régóta nem nyertünk. Ez nagyon szomorú"

- állította Botos.

A másodedző igyekezett még több kockázatot vállalni a hajrára, hiszen formációt váltott, csakhogy ez sem volt elegendő. Szerinte minimum egy pontra rászolgált a csapata, illetve leszögezte, hogy lesz játékosmozgás a tél folyamán. 

"A második félidőben beküldtem még egy csatárt, majd áttértünk a 3–4–3-as rendszerre, beszorítottuk az ellenfelet a saját tizenhatosuk elé, de nem tudtunk betalálni.

Mintha meg is lennénk átkozva. Úgy gondolom, hogy a Piatra Neamț elleni meccsből és a mai találkozóból is legalább két pontot kellett volna szereznünk. Télen biztosan lesznek változások a keretben.”

- idézte az SZMSport

Fotó: szatmár.ro

A rovat legfrissebb hírei