Fontos három pont a zsebben
Folytatta jó hazai szereplését és némiképp feledtette idegenbeli kudarcait az FK Csíkszereda a labdarúgó másodosztályban.
Közvetlen riválisok csaptak össze ma Csíkszeredában a labdarúgó másodosztály hétközi fordulójában hiszen két egyforma pontszámmal álló csapat nézett egymással farkasszemet.
Az FK Csíkszereda úgy várhatta a bajnokság 17. fordulóját, hogy Valentin Suciu vezetőedző több kulcsjátékosára nem számíthatott: Csonka Bonifác, Erdei és Eder eltiltás miatt, míg Jebari mandulagyulladás miatt nem tudott pályára lépni. A túloldalon a Resicabánya új edzővel és az ebből adódó nagyobb bizonyítási kedvvel várhatta a találkozót.
Ennek fényében a vendégek egyértelműen jobban kezdték az összecsapást, uralták a meccset, de a legnagyobb helyzetüket Saulescu közelről kihagyta. ezt pedig góllal büntette az FK. A 20. percben Casiadi-Bakó remek labdával indította Pintért, aki a jobboldalon elhúzva éles szögből védhetetlen gólt szerzett.
Alig pár perc múlva újból Saulescu került helyzetbe, de ezt is kihagyta, amelyre újfent góllal válaszolt az FK. Majzik jó 25 méteres szabadrúgását védte a resicai kapus, Zimermann, hogy a kipattanót Csürös bevágja a hálóba. A gólt viszont les címen érvénytelenítették.
A második félidőt valamivel aktívabban kezdte az FK, de Pintér helyzetén kívül nem igazán történt említésre méltó esemény. A két csapat minden centiméterért alaposan megküzdött, a középpályán folyt a harc. Ennek ellenér a vendégek a 68. percben egyenlíthettek volna, de ajtó-ablak helyzetben az egyik hazai luftot rúgott.
A hajrá nem igazán hozott izgalmakat, főleg annak fényében, hogy a vendégektől előbb a 74., majd a 89. percben kapott egy-egy játékos piros lapot. Az FK kivédekezte a hátralevő perceket és otthon tartotta a három pontot. Ezzel a sikerrel pedig elkerült a kieső helyről, de továbbra is rezeg a léc alattuk, de nagyon.
Eredmény, 17. forduló
FK Csíkszereda – Resicabányai VSK 1–0 (1–0)
Gólszerző: Pintér Norbert (20.).
FK Csikszereda: Gyenge Szilárd – Raul Palmeş, Csürös Attila, Slobodan Lalics, Majzik Adrián, Veres Szilárd, Kálmán Szilárd, Casiadi-Bakó Soma, Pintér Norbert, Hodgyai László (Romaric Logon, 63.), Magyari Szilárd (Takács Martin, 73., majd Bajkó Barna, 87.).