Megállították a listavezetőt: megszakadt a marosvásárhelyiek hibátlan sorozata


A besztercei tartalékcsapat ellen szenvedte el első idénybeli vereségét a marosvásárhelyi női kézilabdacsapat

fotó: Handbal • Gloria Bistrița / facebook

Véget ért a Marosvásárhelyi VSK imponáló menetelése a női kézilabda A divízió C csoportjában: a tabellát addig százszázalékos mérleggel vezető együttes hazai pályán maradt alul a Besztercei Gloria második csapatával szemben.

A rangadó előtt is sejthető volt, hogy komoly kihívás vár a vásárhelyiekre, hiszen a vendégek is az élmezőnyhöz tartoztak, stabil teljesítménnyel és sok győzelemmel a hátuk mögött érkeztek. Ennek megfelelően szoros, nagy iramú játékkal indult az összecsapás, az első percekben egyik fél sem tudott számottevő előnyt kialakítani. A találkozó első harmadában fej fej mellett haladtak a csapatok, a különbség sokáig egy gólnál nem volt nagyobb.

A félidő hajrájában sikerült ugyan ellépnie a VSK-nak, de a beszterceiek gyorsan reagáltak, és még a szünet előtt átvették a vezetést, így minimális vendégelőnnyel fordultak a csapatok.

A második játékrész eleje döntőnek bizonyult. A hazaiak támadójátéka megtorpant, több hiba is becsúszott, amit az ellenfél határozottan megbüntetett. Néhány perc alatt többgólosra nőtt a különbség, és bár a VSK egyszer még felzárkózott egy találatra, az egyenlítés már nem jött össze.

A végjátékban a nagy tempó és az üldözés sok energiát kivett a marosvásárhelyi csapatból, a vendégek pedig magabiztosabban használták ki helyzeteiket, és végül öt góllal lezárták a mérkőzést. A 32–27-es eredmény azt jelenti, hogy a VSK először maradt pont nélkül a mostani bajnoki idényben.

A vereség ellenére a marosvásárhelyiek továbbra is a csoport élén állnak, és már biztos elsőként várják az alapszakasz utolsó fordulóját, amelyben Temesváron lépnek pályára.

A rovat legfrissebb hírei