Erős riválissal tesztelt a csíkszeredai lányok
Az üzbég válogatott felülmúlta a csíki női csapatot a törökországi edzőtáborban, de a szakmai stáb így is hasznos tanulságokat vont le a felkészülési meccsből
fotó: FK Csíkszereda / facebook
Nem termett babér a törökországi edzőtábor második felkészülési találkozóján az FK Csíkszereda női együttesének, amely egy fizikálisan és technikailag is erősebb ellenféllel, az Ázsia Kupára készülő üzbég válogatottal mérte össze erejét. A különbség már az első félidőben kirajzolódott, amikor az ellenfél háromgólos előnyt dolgozott ki.
A piros-feketék a szünet után frissebb összeállításban léptek pályára, és támadásban aktívabb képet mutattak, de a helyzetkihasználás nem működött kellő hatékonysággal. Az üzbégek még egyszer betaláltak, így végül négygólos különbség alakult ki a felek között.
A rendes játékidőt követően külön büntetőpárbajt is tartottak gyakorlás céljából, amely már a csíkiak sikerét hozta, így legalább ebben a műfajban pozitív élménnyel zárult az edzőmérkőzés.
A szakmai stáb reálisan értékelte a látottakat. A vezetőedző kiemelte, hogy ellenfelük más felkészülési fázisban jár, és nemzetközi tornára készül, míg a csíkszeredai csapat a bajnoki rájátszásra hangol. Hangsúlyozta: az eredmény ellenére több biztató elem is megjelent a játékban, amelyekre lehet építeni a folytatásban.
A székelyföldi együttes az edzőtábor zárásaként még egy nemzetközi felkészülési mérkőzést játszik, mielőtt hazatér és a tétmeccsekre fordítja a figyelmét.
Kövess minket facebook-on: