Diószegi László is megszólalt a Sepsi kiesése után


Lead: A klubelnök kemény szavakkal bírálta a csapatot a kupabúcsút követően, és azonnali szemléletváltást sürget.

fotó: orangesport.ro

Élesen reagált a Sepsi OSK Román Kupából való kiesésére Diószegi László klubelnök, miután a háromszéki együttes gyenge teljesítménnyel maradt alul a Metalul Buzău ellen, és komoly gólhelyzetet sem tudott kialakítani. 

A klub első embere nyíltan vállalta csalódottságát, és jelezte: a látott produkció elfogadhatatlan volt messze elmaradt attól a szinttől, amit a Sepsi OSK-nál értékelhetőnek tartanak. Úgy fogalmazott, ilyen hozzáállással és intenzitással nincs esély a kitűzött bajnoki célok elérésére.

A klubnál válságmegbeszélést tartottak, és nem zárják ki a következményeket sem, ha nem változik a hozzáállás. Diószegi hangsúlyozta: minden feltétel adott a játékosok számára, ezért cserébe nagyobb felelősséget és bizonyítási vágyat vár.

„Megbánást és azt az elszántságot szeretném látni a játékosok arcán, amit a tegnap hiányoltam, és olyan játékot, amivel bebizonyítják nemcsak nekem, hanem a szurkolóknak is, hogy ez egy kisiklás volt. A labdát feldobtam, ők csak be kell rúgják a hálóba, hogy örömet okozzanak nekünk” – összegzett Diószegi a szekelysport.ro oldalon.

A közeljövőben több sérült alapember visszatérhet, valamint az új igazolások is erősíthetik a keretet. A klubelnök szerint a kupakudarc akár időben jött figyelmeztetés is lehet — a bajnokságban még javíthat a csapat, de csak teljesen más mentalitással.


A rovat legfrissebb hírei