Kötelező a győzelem a nagyszebeniek ellen


Közvetlen rivális érkezik hétfőn Csíkszeredába, ahol az FK számára csak a három pont elfogadható a bennmaradásért vívott harcban

fotó: FK Csíkszereda / facebook

Sorsdöntő összecsapás vár az FK Csíkszereda együttesére a Szuperliga alapszakaszának hajrájában: hétfőn a kiesés elől menekülő FC Hermannstadt látogat a városi stadionba. A mérkőzés túlmutat egy egyszerű bajnokin, hiszen a felek a tabella alsó régiójában közvetlen riválisai egymásnak.

A csíki alakulat jelenleg a 13., osztályozót érő helyen áll, és minden megszerzett pont aranyat ér a folytatásban. A nagyszebeniek sem lehetnek nyugodtak: az utolsó előtti pozícióból várják az összecsapást, és bár az idei évben akadt néhány biztató eredményük, formájuk korántsem stabil. Az ősz folyamán a Csíkszereda éppen Szebenben aratta eddigi egyetlen idegenbeli győzelmét, ami önbizalmat adhat a piros-feketéknek.

Ilyés Róbert vezetőedző egyértelműen fogalmazott a találkozó előtt: „Csak a győzelem az elfogadható eredmény.” A szakember szerint a csapat jól használta ki a rövid pihenőt a sűrű program után, és teljes erőbedobással készült a rangadóra. „Mindkét csapatnak nagy szüksége van a pontokra, de hazai pályán nekünk kell diktálnunk a tempót. Szeretnénk kihasználni a pályaelőnyt, és előrébb lépni a tabellán” – hangsúlyozta.

A keret svéd légiósa, Wilhelm Loeper szintén fontosnak nevezte az összecsapást. Elmondása szerint jó benyomások érték eddig a klubnál, és bízik benne, hogy energikus, kezdeményező játékkal sikerül nehéz helyzetbe hozni az ellenfelet. Tapasztalatai alapján a román bajnokság technikás, kreatív futballt kínál, amely fizikailag is komoly kihívást jelent.

Az alapszakasz hajrájához érve a csíkszeredaiak számára már minden mérkőzés egyfajta rájátszás. A Hermannstadt elleni találkozó különösen nagy súllyal bír, hiszen egy sikerrel nemcsak a riválist lehetne leszakítani, hanem komoly lendületet is szerezhetne a csapat a folytatásra. A kezdő sípszó hétfőn 17 órakor hangzik el, a tét pedig nem kisebb, mint a bennmaradás reménye.

A rovat legfrissebb hírei