Hófoci és hőstett Bufteán – a Sepsi az utolsó pillanatban csapott le


Embert próbáló körülmények között, a ráadás utolsó érintéséből szerzett góllal vitte el a három pontot a Sepsi OSK a Dinamo otthonából

fotó: youtube.com

Téli körülmények között, vastag hótakaróval borított pályán folytatódott a másodosztály alapszakasza, ahol a Sepsi OSK a CS Dinamo București vendégeként lépett pályára Bufteán. A találkozó inkább hasonlított küzdelmes hófocira, mint klasszikus bajnokira, de a háromszékiek végül drámai körülmények között szerezték meg a győzelmet.

A felsőházi rájátszásért zajló verseny rendkívül szoros, így minden pont aranyat ér. A Sepsi számára a hátralévő fordulók döntő jelentőségűek, és ezt a mentalitást már az első percektől érezni lehetett, még ha a csúszós, havas talaj komolyan meg is nehezítette a játékot. Az első félidőben rövid időre a vonalak letakarítása miatt meg is kellett szakítani az összecsapást.

A piros-fehérek fokozatosan alkalmazkodtak a körülményekhez, és a 39. percben sikerült előnybe kerülniük: egy bal oldali akció végén Heras talált a hálóba, miután a labda kedvezően pattant elé a tizenhatoson belül. A vezetés megnyugtatta a vendégeket, de a fordulás után gyorsan jött a hidegzuhany. Egy rosszul sikerült hazaadásra Kouban csapott le, és kiegyenlített.

Az egyenlítés után a Sepsi átvette az irányítást, és egyre nagyobb nyomást gyakorolt ellenfelére. A Dinamo egyre inkább saját térfelére szorult, miközben a háromszékiek sorra vezették támadásaikat. Amikor már úgy tűnt, be kell érniük az egy ponttal, a hosszabbítás legvégén megszületett a döntés: Mawa az utolsó akcióból betalált, ezzel 2–1-re a Sepsi javára billentve a mérkőzést.

A győzelem nemcsak a körülmények miatt értékes, hanem a tabella szempontjából is: a három ponttal a Sepsi OSK megerősítette pozícióját az élmezőnyben, és továbbra is saját kezében tartja sorsát a rájátszásért folyó küzdelemben.

A rovat legfrissebb hírei