Csíki jégkorongozóra emlékeztek Székesfehérváron


A Székesfehérvári Alba Volán korábbi játékosa Rajz Attila 5 éve hunyt el. Emlékére korábban Kiskőrösön jégpályát neveztek el, valamint emlékfalat avattak az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok melegedőjében.

Ismerős arcok, a családtagok, korábbi játékostársak, a magyar jégkorongtársadalom tagjai, valamint szurkolók, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a HC Kiskőrös növendékei gyűltek össze szombat délután az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok előtt, ahol az egykori csapattárs, ifjabb Ocskay Gábor kopjafája mellett felavatták a csíkszeredai Rajz Attila tiszteletére állított emlékoszlopot. 

Szekeres Károly, a HC Kiskőrös egyesületi elnöke elmondta, sokat köszönhet „Tilunak” a kiskőrösi jégkorong: „Gyorsan megmutatta, hogy kell profi módon dolgozni. Nagyon büszkén viseljük a nevét, és örülünk, hogy fenntartottuk ezt a hagyományt, hogy itt, Székesfehérváron minden második évben megrendezhetjük ezt az eseményt.”
 
Ocskay Gábor a következőképp méltatta az egykori 17-est: „1991-ben jelent meg édesapja a két fiúval, Attilával és Tamással és ekkor kezdték meg itt jégkorongos pályafutásukat. Öt-hat évig edzője is voltam Tilunak és azt kívánom minden edzőnek, hogy ilyen tanítványai legyenek, akikkel hasonlóan korrekten, problémamentesen lehet dolgozni. Olyan játékos volt ő, aki szívét-lelkét kitette a pályára. Az utánam következő edzői közül is minden csak ilyen pozitív dolgokat tudnának említeni róla.”
 
A kopjafavaavató után az egykori játékostársak jó hangulatú emlékmérkőzéssel emlékeztek. A találkozón, melyet a kékek nyerték 6–2-re, az alábbi összeállításban szerepeltek a játékosok:
 
Tilu kék: Bálizs Bence – Bedő Botond, Csibi József, Dósa Dávid, Dunai István, Fekete Szabolcs, Orgovány István, Sofron Attila, Szuna Gábor, Tankó Károly, Varga Balázs, Vaszjunyin Artyom, Szekeres Károly,
Tilu fehér: Kelemen Ákos – Bedő Lajos, Jarazamovic Zoran, Ondrejcik Rastislav, Orbán Attila, Rajz Áron, Rigó Bence, Sábián Balázs, Sofron Ádám, Szilassy Zoltán, Láday András, Feil Richárd
Játékvezető: Galusnyák Botond
Gólszerzők: Csibi (2), Sofron A., Varga, Bedő B., Vaszjunyin ill. Bedő L., Sofron Á.
 
Magyar és román bajnok!
 
Rajz Attila 1975. március 16-án született Csíkszeredában, ahol elsajátította a jégkorong alapjait, majd a rendszerváltás után, testvérével Rajz Tamással, a Székesfehérvári Alba Volán csapatához szerződtek, ahol egészen 2009-ig a felnőtt csapat tagja maradt. 2000-ben román bajnoki címet is nyert a Csíkszeredai Sportklubbal, amikor a román bajnokság jóval a magyar után ért véget és a rájátszásra sikerült őt leigazolni a csíkiaknak Salamon Jenővel, Csibi Józseffel, Sándor Szilárddal és Dobos Tamással együtt.

A rovat legfrissebb hírei