Ikszeltek a csíki lányok a Farul ellen
A csíkiak vezettek a címvédő ellen, de a helyzetkihasználás hiánya miatt be kellett érniük egy ponttal
fotó: fkcsikszereda.ro
Nem sikerült győzelemmel zárnia a női Szuperliga rájátszásának harmadik fordulóját az FK Csíkszereda együttesének, amely hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a címvédő Konstancai Farul ellen.
A találkozót a csíki csapat kezdte aktívabban, több veszélyes támadást is vezettek, ám a helyzetek befejezése rendre pontatlannak bizonyult. A félidő végéig ugyan mezőnyfölényben futballoztak, gól azonban nem született.
A fordulás után sikerült megtörni a jeget: egy szögletet követően a vendégek egyik játékosa szerencsétlenül a saját kapujába juttatta a labdát, így a házigazdák kerültek előnybe. A vezetést követően is fegyelmezett játék jellemezte a csapatot, ám egy védelmi megingást kihasználva a Farul a hajrá előtt egyenlíteni tudott.
A hátralévő időben a csíkiak mindent megtettek a győztes gólért, de az újabb találat elmaradt, így meg kellett elégedniük az egy ponttal.
A mérkőzés után a szakmai stáb pozitívumként emelte ki a csapat fejlődését és a mutatott játékot, ugyanakkor hangsúlyozták: a következő lépcsőfok az, hogy az ilyen szoros helyzetekben mentálisan is erősebbek legyenek, és képesek legyenek lezárni a mérkőzéseket.
A csapat legközelebb hazai pályán lép pályára, ahol újabb fontos pontok megszerzése lesz a cél.
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: fk-csíkszereda, női-szuperliga, székelyföld, csíkszereda, női-foci