Milliárdos álom startol: zöld utat kapott a temesvári szuperstadion
Nem érkezett óvás, így hamarosan elindulhat az egyik legnagyobb romániai sportberuházás kivitelezése.
fotó: Alfred Simonis / facebook
Hosszú előkészítés és jogi csatározások után végre sínre került Temesvár új futballarénájának ügye: a Dan Păltinișanu Stadion megépítésére kiírt közbeszerzést nem támadták meg, így a projekt hivatalosan is megkezdődhet.
A bejelentést a Temes megyei önkormányzat vezetője, Alfred Simonis tette meg, hangsúlyozva, hogy a kivitelező kiválasztása immár végleges. A következő hónapokban a tervezési szakasz zajlik, amelyet a tényleges építkezés követ – a teljes folyamat több évig tart majd.
A beruházás költségei is figyelemre méltók: az új, mintegy 32 ezer férőhelyes stadion ára körülbelül 140 millió euróra tehető, amivel az ország egyik legdrágább sportlétesítménye lesz. Ennél többe csak a Arena Națională került, amely jelenleg Románia legnagyobb stadionja.
A finanszírozás jelentős részét az állam állja, ugyanakkor a helyi önkormányzat is komoly szerepet vállal: több mint 126 millió lej önrészt biztosítanak a projekthez. A megyei vezetés szerint a szükséges források rendelkezésre állnak, így pénzügyi akadálya nincs az építkezésnek.
A kivitelezést egy tapasztalt építőipari társulás végzi, amely korábban több nagy volumenű sport- és infrastrukturális beruházásnál is bizonyított. Az új stadion a lebontott régi aréna helyén épül fel, amely évtizedeken át a város futballéletének ikonikus helyszíne volt.
Az ambiciózus fejlesztés célja, hogy Temesvár modern, nemzetközi színvonalú sportközponttal gazdagodjon. Mindez különösen érdekes annak fényében, hogy a város jelenleg nem rendelkezik élvonalbeli labdarúgócsapattal, bár a hagyományokkal rendelkező helyi klubok igyekeznek visszajutni a magasabb osztályokba.
A stadionépítési hullám azonban egyértelműen felgyorsult a bánsági városban: egy másik, kisebb kapacitású aréna is készül, így Temesvár a közeljövőben a román sportélet egyik kiemelt központjává válhat.