Előnybe került a Gyergyó: nehéz helyzetben a Sapientia


A székely rangadó harmadik felvonásán a Gyergyó kihasználta ellenfele hibáit, és már vezet az egyik fél három győzelméig tartó párharcban.

fotó: Sapientia U23 / facebook

Fordulatos, de végül egyoldalúbb eredményt hozó mérkőzésen kapott ki a Sapientia U23 az Gyergyói Hoki Klub ellen az U20-as román bajnoki döntő harmadik találkozóján.

A felcsíki jégen lejátszott összecsapás kiegyenlített játékkal indult, egyik fél sem tudta tartósan ráerőltetni akaratát a másikra. A vendégek egy emberelőnyt kihasználva megszerezték a vezetést, de a hazaiak gyorsan válaszoltak: Gidró Gergő találatával még az első szünet előtt egalizálták az állást.

A folytatásban azonban fordult a játék képe. A második harmadban a Sapientia több hibát vétett, amit a gyergyóiak könyörtelenül kihasználtak: előbb hátrányból, majd akcióból is betaláltak, így fokozatosan elléptek. Hiába adódtak lehetőségek a hazaiak előtt, az emberelőnyök sem hozták meg a várt áttörést.

A záró játékrészben a Sapientia mindent megpróbált, sok időt töltött ellenfele harmadában, de a támadásokból hiányzott az igazi veszély. A végjátékban kapuslehozatallal kockáztattak, ezt azonban a Gyergyó kihasználta, és lezárta a mérkőzést.

A 4–1-es sikerrel a Gyergyói Hoki Klub 2–1-re vezet a párharcban, így a következő összecsapáson már az egyenlítés lesz a Sapientia célja.

A rovat legfrissebb hírei