Ismét előnyben a Gyergyó
Hosszabbításos sikerrel ismét előnyben a Gyergyói HK az Erste-liga döntőben
fotó: Gyergyói HK / facebook
A címvédő Gyergyói HK hosszabbításban 4-3-ra legyőzte a Corona Brassó együttesét a jégkorong Erste Liga döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 2-1-re vezet a párharcban.
A brassói első két mérkőzés hosszabbításban dőlt el, az elsőt a Gyergyó, a másodikat a hazai csapat nyerte.
A harmadik összecsapásra már Gyergyóremetén került sor, ahol a házigazda az első harmad elején előnybe került, és ezt a játékrész végéig ugyan növelni nem tudta, de megőrizte.
A folytatásban ugyanakkor ellenállhatatlanul jégkorongozott a Brassó, amely a második 20 percben háromszor is betalált, közben egyetlen gólt sem engedett riválisának.
A Gyergyónak így kétgólos hátrányt kellett ledolgoznia az utolsó harmadban, hogy kiharcolja a hosszabbítást, és az 50., valamint az 54. percben ütött gólokkal ez sikerült is. A ráadás 10. percében aztán Bodó Christopher a vendéglátók javára fordította az összecsapást.
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó döntő következő összecsapását kedden rendezik ugyancsak a Gyergyó otthonában.
Eredmény, döntő, 3. mérkőzés:
Gyergyói HK -Corona Brassó 4-3 (1-0, 0-3, 2-0, 1-0) - hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a Gyergyó javára
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: gyergyói-hoki-klub, jégkorong, erste-liga, székelyföld, brassó