Ilyés Róbert szerint csapata beírta magát a város történelmébe


A bajnok elleni bravúr után az FK vezetőedzője egyszerre ünnepelt és maradt két lábbal a földön.

fotó:  FK Csíkszereda / facebook

A csíkszeredai futball egyik legemlékezetesebb estéjén van túl az FK Csíkszereda, amely a hajrában szerzett góllal győzte le a címvédő FCSB együttesét. A telt ház előtt aratott 1–0-s siker nemcsak hatalmas bravúr, hanem komoly lépés is a biztos bennmaradás felé.

A lefújás után természetesen az öröm dominált, de a vezetőedző, Ilyés Róbert már értékelésében is igyekezett helyén kezelni a történteket.

„Ez egy csodálatos este volt, hogy Csíkszereda megverje Románia bajnokát és legnépszerűbb csapatát – nemcsak a játékosoknak, hanem az egész közösségünknek óriási büszkeség” – fogalmazott, kiemelve a stadionban uralkodó különleges hangulatot is.

A szakember szerint a siker értéke túlmutat egy egyszerű győzelmen: „Le a kalappal a fiúk előtt, beírták magukat a város történelmébe.” Ugyanakkor gyorsan hozzátette, hogy a munka még nem ért véget. A bennmaradás ugyan már szinte biztos, de matematikailag még nem dőlt el minden, ezért továbbra is koncentráltnak kell maradniuk.

Ilyés hangsúlyozta, hogy a bravúr nem a véletlen műve volt. A csapat fegyelmezett védekezése és az alapos felkészülés kulcsszerepet játszott a sikerben. „Tudtuk, hogy erősebb ellenféllel állunk szemben, ezért nem engedhettünk területet. Minden játékos elvégezte a feladatát, alázattal futballoztunk” – mondta.

A győztes találat sem improvizáció eredménye volt: a szakmai stáb előre elemezte az ellenfél gyengeségeit. „Láttuk, hogy pontrúgásoknál sebezhetőek, erre külön készültünk, és végül ebből szereztük a gólt” – utalt a 87. percben betaláló Csürös Attila fejesére.

A vezetőedző személyes szempontból is különlegesnek nevezte a sikert, hiszen néhány éve még alacsonyabb osztályban szerepelt a klub, most pedig a bajnokot sikerült legyőzniük. Ennek ellenére igyekezett lehűteni a kedélyeket: „Egy ilyen győzelem után könnyű elveszíteni az egyensúlyt, de nekem az a dolgom, hogy a földön tartsam a csapatot.”

A csíkiak tehát történelmet írtak, de a cél még mindig világos: pontot tenni a bennmaradás kérdésére – és ha lehet, tovább álmodni.

A rovat legfrissebb hírei