Kovács István továbbra is történelmet ír


A nagykárolyi játékvezető már a második helyen áll a román élvonal örökranglistáján, miközben továbbra is a nemzetközi elit meghatározó bírója

fotó: maszol.ro

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett Kovács István pályafutása: a román labdarúgó-élvonalban már 381 mérkőzésen vezetett, amivel utolérte Alexandru Tudort az örökrangsor második helyén. A tapasztalt sípmester a hétfői Unirea Slobozia–FC Hermannstadt bajnokin érte el ezt a számot.

A 41 éves nagykárolyi bíró közel két évtizede része a román futball élvonalának. Első első osztályú találkozóját még 2007 augusztusában kapta, nem sokkal azután, hogy már egy Szuperkupa-döntőn is bizonyíthatott. Azóta folyamatosan építette karrierjét, és mára nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is a legismertebb játékvezetők közé tartozik.

Kovács István különleges helyet foglal el az európai futballban is, hiszen már mindhárom nagy UEFA-sorozat – a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és a Konferencia-liga – döntőjében dirigált. FIFA-játékvezetőként 2018 óta dolgozik, egy évvel később pedig bekerült az UEFA elit kategóriájába.

Az utóbbi időszakban neve ismét reflektorfénybe került, miután felkerült azoknak a bíróknak a szűkített listájára, akik esélyesek lehetnek a közelgő világbajnokság mérkőzéseinek vezetésére. A katari tornán ugyan vezetőbíróként nem kapott lehetőséget, tartalék játékvezetőként azonban nyolc alkalommal is szerepet vállalt.

A román örökranglistát jelenleg Sebastian Colțescu vezeti 422 élvonalbeli mérkőzéssel, de Kovács István tempóját látva könnyen elképzelhető, hogy a következő években az első helyért is harcba szállhat.

A rovat legfrissebb hírei