Biztos továbbjutók a kolozsváriak


Kuti és Vida is pontokkal járult hozzá az U-BT bulgáriai sikeréhez.

A FIBA Európa Kupa G csoportjának ötödik fordulójában megszerezte a negyedik győzelmét a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabda-csapata, ezzel bebiztosítva továbbjutását. Kuti Nándor és Vida Dávid együttese a bolgár Balkan Botevgrad otthonában nyert magabiztosan 86-76-ra.

Kis túlzással már az első három és fél percben eldöntötte a találkozót a U-BT, amely egy 10-0-ás rohammal nyitott, majd amikor Kuti eleresztett egy hármast, már 21-6-re is vezetett. A végül 25-11-re megnyert első negyed után a másodikban már 19 pont is volt a vendégek előnye, végül 45-29-es fórral vonulhattak pihenőre.

A nagyszünet után tovább tartott a vendégek fölénye, olyannyira, hogy a 27. percben már 28 ponttal is vezettek. Végül 71-51-el fordultak az utolsó negyedre, amikor Mihai Silvasan edző a fiataloknak is egyre inkább lehetőséget biztosított. Szóhoz jutott a szatmárnémeti Vida Dávid is, aki ezt négy ponttal hálálta meg hét és fél perc alatt. Az erdélyiek utolsó pontjait az összesen 7 pontig jutó Kuti szerezte, majd a hazaiak egy 9-es sorozattal zárták a mérkőzést, beállítva a 76-86-os végeredményt.

Érdekesség, hogy a kolozsváriaknál senki sem tudott kiemelkedni a szerzett pontok tekintetében, viszont rendkívül kiegyenlített az élmezőny. Ez annak is betudható, hogy 24 percnél többet senki sem töltött a pályán. Ebben és 13 pontjával a pontszerzésben is Kerron Johnson (fotó fent) volt a rekorder, őt a 11 pontos Darko Planinics és Artis Ate követi, míg Donatas Tarolis és Karlo Zganec 10-10 pontig jutott.

A 9 pontjával már biztosan továbbjutó Kolozsvár a jövő heti utolsó fordulóban a vele holtversenyben az élen álló orosz Jeniszej Krasznojarszkot fogadja.

fotó: fiba.basketball

A rovat legfrissebb hírei