Fekete hétfő a székely futsalban


Mindkét székelyföldi csapat pályára lépett és mindketten Duna-parti alakulattal szenvedtek vereséget.

 Úgy az FK Székelyudvarhely miként a Csíkszeredai Imperial Wet is pályára lépett a teremlabdarúgó-bajnokság 10. játéknapján.

Nyitásként az udvarhelyiek a Dunarea Calarasit fogadták. Az FK-nak csupán a győzelem volt elfogadható, hiszen ellenkező esetben matematikailag is búcsút inthetnek a felsőháznak. Ez pedig nagy tehet volt az udvarhelyieken. A vendégek alaposan belekezdtek és 5–1-es előnyre tettek szert. A Mánya Szabolcs edző-játékos által dirigált udvarhelyieknek viszont volt visszaút és bravúros menetelésbe kezdtek, hogy a szünetig feljöjjenek mínusz egyre. Sőt a második félidő elején ott volt az egyenlítés lehetősége is, ám ez nem jött össze. Nem úgy a vendégeknek, akik nagyon gyorsan újfent négygólos előnyre tettek szert, amelyből hármat megőriztek a mérkőzés végégig.
 
A bajnoki címvédő és az idei szezonban még veretlen Csíkszeredai Imperial Wet a tavalyi ezüstérmes Galaci United vendége volt. Igazán szikrázó meccset láthatott a közönség.
 
Némi tapogatózással kezdődött az összecsapás, hogy a 3. perc elején Lascu egy távoli váratlan bombával meglepje Lopezt és megszerezze a vezetést a hazaiaknak. A csíki csapat sebességet váltott, bár igencsak küzdelmes maradt a meccs a folytatásban is. Szép sorjában jöttek a nagyobbnál nagyobb helyzetek, de a labda csak nem akart átjutni semmilyen formában a hazai kapu gólvonalán. A csíkiak a számtalan ziccer mellett – Hadnagy egy méterről az üres kapu fölé lőtt, volt négy kapufa – még egy 10. méterest is kihagytak. Ezzel szemben a hazai oldalon mindössze egy nagy ziccert jegyezhettünk fel a 10. percben, amikor Ignat lőtt fölé szemtől szembe Lopezzel.
 
A második félidő Burdujel helyzetével indult, majd újból a csíki csapat kezdeményezett és Küsmödi egyszer, míg Savio kétszer ment el az egyenlítés mellett, akárcsak Fl. Matei. Igaz a Galac a második félidőre sokkal jobban megszervezte védekezését és leszűkültek a vendég lehetőségek is. A meccs utolsó 10. percéhez érkezve egyre többet kockáztatott az Imperial és megnőttek a kontralehetőségek a hazai oldalon. Előbb Cires még kihagyta a szólóját, ám egy percre rá Lascu kettőre növelte a hazai előnyt. A hajrára Cosmin Ghermannak kockáztatnia kellett. Ez pedig későre hozott gólt, hiszen 31 másodperc volt még hátra amikor Küsmödi betalált. Mindent megtett az Imperial az egyenlítésért, de az újabb kockáztatás már visszafelé sült el és Cires bebiztosította a hazai sikert.
 
A galaciak győzelmükkel egy ponttal megelőzték az egy meccsel kevesebbet letudó csíkiakat a bajnoki tabellán.
 
Román bajnokság, 10. forduló
 
FK Székelyudvarhely – Dunăre Călărași 7–10 (4–5)
Gólszerzők: Mánya (6.), Bíró (13.), Tifán (16., 33., 35.), Szécsi (17.), Kedei (25.), illetve Aramă (3., 4., 31.), Arhire (5.), Galan (9., 22.), Monteiro (10., 22.), Movileanu (30.), Șotârcă (32.).
 
Galaci United – Csíkszeredai Imperial Wet 3–1 (1–0)
Gólszerzők: Lascu (3., 31.), Obada (40.), ileltve Küsmödi (40.).

A rovat legfrissebb hírei