Egy büntetőt elrontott a Fradi, a 97. percben egyenlített az Espanyol


Másodpercekkel a vége előtt még győzelemre állt az FTC - nagyváradi gól Moszkvában.

A Ferencváros az utolsó percben kapott góllal 2-2-es döntetlent játszott csütörtökön a vendég Espanyollal a labdarúgó Európa-liga ötödik fordulójában, így csoportjában harmadik maradt a zárókör előtt.

A zöld-fehérek a sérülése után visszatért Sigér Dávid lövésével szereztek vezetést a 23. percben, a már továbbjutott és emiatt tartalékosan felálló spanyolok a 31. percben egyenlítettek Oscar Melendo találatával. A második félidőben Isael még elhibázta a 11-esét, a hosszabbításban viszont a csereként beállt Michal Skvarka belőtte, de a ráadás záró percében a spanyoloké volt az utolsó szó Sergi Darder révén, így pontosztozkodással zártak a felek.

A hazai szurkolók ismét élőképpel fogadták kedvenceiket, szektorukban a "Budapest IX" felirat rajzolódott ki és óriási elánnal vetették magukat a buzdításba.

A Ferencváros is hasonló lendülettel kezdte a találkozót, a meccs előtti ígéreteknek megfelelően támadólag, valóban a győzelem megszerzésének reményében lépett pályára. Az első perctől mezőnyfölényben futballozott, különösen Varga Roland játszott agilisan, az első veszélyes lövés is az ő nevéhez fűződött, utána viszont pontatlanná vált a befejezéseknél. A továbbjutás birtokában tartalékosan pályára lépő spanyolok - öten maradtak a két csapat szeptemberi, 1-1-es döntetlennel zárult összecsapásának kezdőjéből - elsősorban gyors ellentámadásokra alapoztak, néhány alkalommal sikerült is a védelem mögé kerülniük a széleken, de Dibusznak egy ideig nem akadt komoly védenivalója. A játékrész derekán a magyar bajnok fölénye góllá érett a sérülése után visszatért Sigér lövésével. A hazai drukkerek viszont nem örülhettek sokáig, mert egy bal oldali akció végén hamar egyenlítettek a vendégek. A bekapott gól kissé megtörte a Ferencváros lendületet, így a szünetig kissé töredezetté vált a játék, gól pedig nem született a térfélcseréig.

Bár a második játékrész az Espanyol helyzetével indult, ismét a Ferencváros irányította a játékot, kisvártatva pedig Sigér duplázhatott volna, ám ezúttal néhány centivel célt tévesztett. Szerhij Rebrov vezetőedző együttese vezetett néhány ígéretes akciót, de stabil volt a barcelonaiak védelme. A 65. perctől tudta fokozni a nyomást az FTC, amely ekkor közel járt ahhoz, hogy újra megszerezze a vezetést, azonban Isael lövése a keresztlécen csattant. Hiába támadott rendületlenül a magyar csapat, az Espanyol sem mondott le a gólszerzésről, s amikor kiszabadult, kétszer egymás után helyzetig jutott, Dibusz viszont mindkétszer bravúrral hárított. Ezt követően Isael megkoronázhatta volna kiváló teljesítményét, de 11-esét kivédte a spanyol hálóőr. A 90. percben kapott újabb büntetőt viszont Skvarka már nem hibázta el, azonban az örömünnep elmaradt, mivel a hosszabbítás leteltekor Darder fejelt a magyar kapuba, így bár a Ferencváros közelebb járt a győzelemhez, meg kellett elégednie egy ponttal.

Mivel a csoport másik találkozóján a Ludogorec 1-1-es döntetlent játszott a sereghajtó CSZKA Moszkva vendégeként, így a négyesben a magyar bajnok hátránya egy pont maradt a bolgárokkal szemben, azaz két hét múlva győznie kell Razgradban a 32 közé jutáshoz. A moszkvai találkozó krónikájához tartozik, hogy a vendégek a nagyváradi Claudiu Keserü révén szereztek vezetést a 66. percben, a hazaiak 9 perccel később egyenlítettek Fedor Csalov góljával.
 

A rovat legfrissebb hírei