Olimpiai kvótára hajt a háromszéki sportoló
Első romániai sportolóként Világkupa futamon áll rajthoz a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC pályakerékpárosa.
A nyáron megszerzett pontjainak köszönhetően ott lehet a pályakerékpározók Világkupa futamain a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC pályakerékpárosa Szabó Norbert.
Az ősszel ugyan két futamot már rendeztek, Glasgowban és Minszkben, amelyeken a sűrű programja miatt nem tudott részt venni. A 26 esztendős sportoló viszont most harcba száll a világkupa pontokért Hongkongban, amelyek egyben olimpiai kvalifikációs futamok is a jövő évi tokiói ötkarikás eseményre.
A harmadik világkupa futamnak Hongkong ad otthont, ahol Szabó a világ legjobbjaival fog megmérkőzni ezért izgatottan várja az előtte álló feladatot.
– Ez az első világkupaversenyem, viszont romániai pályakerékpáros is első alkalommal képviselteti magát ebben a sorozatban. Jól érzem magam, remekül sikerült a felkészülés, azonban megpróbálom nem túlstresszelni magam, ezért úgy vágok neki a hétvégének, hogy lépésről lépésre haladok előre, és csak arra gondolok, hogy egy jó kvalifikációs időt menjek, majd azután kiderül, hogy mire is lesz elég. A hongkongi verseny után repülünk Új-Zélandra, ahol a Világkupa következő viadalát rendezik meg – fogalmazott Szabó Norbert.
A hongkongi versenyt mától vasárnapig rendezik, míg az új-zélandi futamokra december 6-9. között kerül sor.
Kövess minket facebook-on: