Ellentétes szériát épít a két egykori fradista edző a Liga1-ben Videó


Nem brillíroztak az erdélyi csapatok, egyre nagyobb a tülekedés a CFR mögött.

Nem az erdélyiek remekléséről szólt a román élvonalbeli labdarúgó bajnokság legutóbbi, 18. fordulója – leszámítva természetesen a Sepsi bravúr-győzelmét. A székelyföldieken kívül ugyanis egy szerényke döntetlen a másik három csapat mérlege – azt is egymás ellen érték el.

Pontszerzéssel mutatkozhatott be hazai pályáján a bennmaradásért küszködő Hermannstadt – nagyjából ez az egyetlen pozitívum a nagyszebeniek és a bajnoki címvédő CFR közötti meccs kapcsán. A hazaiak több mint másfél év után végre olyan szintre tudták hozni stadionjukat, amelyben bajnokit rendezhettek. A találkozón mindössze két gól született. A vezetést a vendég kolozsváriak szerezték meg a 80. percben a csereként beálló Billel Omrani révén, ám hat perccel később Alexandru Pascanu kezezését követően Ionut Petrescu egyenlített ki büntetőtőből. A találkozó kapcsán mindenképpen el kell mondani, hogy a kolozsváriak kezdőjében mindössze három olyan játékos szerepelt, aki csütörtökön kezdett a Lazio elleni Európa Liga csoportkörében Rómában: Camora, Kevin Boli és Mihai Boderianu. Döntetlenjével a vasutasok már hét bajnoki óta képtelenek nyerni idegenben – szeptember eleje óta.

Ami a nagyszebenieket illeti, nyeretlen szériájuk immár 10 forduló óta tart, ebből hatot már Ferencváros egykori játékosának, Eugen Neagoénak a vezetésével.

Gyökeresen ellentétes sorozatot épít jelenleg egy másik egykori Fradi-játékos, Bogdan Andone, akinek csapata, az Astra utóbbi hat mérkőzését megnyerte! Legutóbb éppen a medgyesi Gaz Metant. Utóbbi gárda nincs túl jó formában, legutóbbi hat meccséből csak egyet nyert meg és ezeken mindössze 3 gólt szerzett. Utóbbi kettőn egyet sem. A találkozó egyetlen gólját az Astra két „varázslója” hozta össze: Constatin Budescu passzát Denis Alibec váltotta gólra.

A 18. fordulót követően rendkívül szorossá vált a bajnokság élmezőnye, ahol a 35 pontos CFR áll az élen, az őt követő Astrának viszont már 34 pontja van, a harmadik Viitorul pedig akár be is érheti a kolozsváriakat, amennyiben hétfő este megnyeri soron következő meccsét Botosaniban. Botladozásai ellenére a Gaz Metan tartja 5. pozícióját 27 pontjával, míg a Sepsi 19 ponttal a 10., a Hermannstadt pedig 15 egységgel továbbra is az utolsó előtti.

fotó: facebook.com/hermannstadt.fc

 

A rovat legfrissebb hírei