Györgydeák Apor világbajnoki bronzérmes!


A Budapesten zajló teqball világbajnokságon a Györgydák Apor a harmadik helyet szerezte meg egyéniben.

 Amint arról beszámoltunk a Budapesten zajló teqball világbajnokságon egyéniben, párosban és vegyes párosban is gond nélkül jutottak ki a csoportjukból a Romániát képviselő székelyföldi sportolók az egyéni kiesési szakaszba.

Az egyéni küzdelmekben pedig már az éremosztás is megvolt. A harmadik ligás Székelyudvarhelyi FC fiatal focisa Györgydeák Apor egyéniben a csoportkört nagyon könnyedén vette, minden mérkőzését simán behúzva.
 
Az egyenes kiesési szakaszban már nehezebb dolga volt. A nyolcaddöntőben a apán Wase az első szettet még megnyerte ellene, ám innen Apor fordítani tudott. A negyeddöntőt már 2–0 arányban hozta, hogy az elődöntőben összekerüljön a torna csúcsfavoritja a magyar Blázsovics Ádámmal. A favorit pedig érvényesítette a papírformát és két szettben verte Aport.
 
A kisdöntőben Györgydeák megint rosszul kezdett és kikapott a montenegrói Marojevicstől, de a folytatásra összekapta magát és megkaparintotta a bronzot. Az aranyat Blázsovics szerezte meg.


 
Érdekesség, hogy a Lázár Zsolt-Mitri Rita vegyes páros, illetve az Ilyés Szabolcs-Lázár Zsolt páros is a bronzért fog küzdeni!
 
Teqball-vébé, egyéni
Nyolcaddöntő: Györgydeák Apor – Wase Akinori (japán) 2–1 (15–20, 20–14, 20–11)
Negyeddöntő: Györgydeák Apor – Joel Nisslein (német) 2–0 (20–15, 20–9)
Elődöntő: Györgydeák Apor – Blázsovics Ádám (magyar) 0–2 (10–20, 13–20)
A 3. helyért: Györgydeák Apor – Bogdan Marojevics (montenegrói) 2–1 (19–20, 20–5, 20–16)

A rovat legfrissebb hírei