Négy székellyel a keretben nyertek a magyarok


Hosszabbítás után aratott győzelmet a magyar felnőtt jégkorong válogatott Dél-Korea ellen.

 Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány együttese a februári nottinghami olimpiai selejtezőtornára, illetve az áprilisi ljubljanai divízió I/A világbajnokságra készülve újabb meccseket tud le, ezúttal hazai pályán.

Miként Gdanskban, úgy a hazai tornán sem hiányozhattak a magyar jégkorong válogatottból a székelyföldi játékosok, akik közül a kapitány ezúttal Adorján Attilát, Fejes Nándort, Becze Tihamért, illetve Szigeti Ákost nevezte Dél-Korea ellen.
 
A gól nélküli első játékrészben majdnem kétszer annyi kísérletet mutatott fel az osztrák élvonalban szereplő Fehérvár tagjait nélkülöző magyar csapat, mint riválisa. A második húsz perc aztán meghozta a többet próbálkozó hazaiak előnyét, Terbócs István a végletekig kijátszott akció végén vette be a dél-korai kaput, majd Galanisz Nikandrosz találta el a vasat. A játékrész végén a távol-keletiek távoli lövéssel egyenlítettek. A harmadik harmad hajrájában csak egy meg nem adott magyar gólt láthatott a 919 néző, így következett három a három elleni hosszabbítás, amelynek negyedik percében Nagy Gergő eldöntötte a találkozót, a meccs legjobb magyar játékosa, Terbócs átadásából.
 
A sportág magyarországi Hírességek Csarnokába az első harmadot követően iktattak be négy új tagot: két korábbi játékost, Horváth Zoltánt és Kereszty Ádámot, illetve a magyar szövetség két korábbi elnökét, Sárközy Tamást, illetve Studniczky Ferencet.
 
A nemzeti csapat a héten a Vasas Jégcentrumban szerdán kezdődő Hat Nemzet Tornán szerepel, ebbe a keddi találkozó eredménye még nem számít bele. Csütörtökön este Japán, pénteken pedig Franciaország lesz a magyarok ellenfele, míg szombaton a helyosztókat rendezik Káposztásmegyeren.
 
Eredmény, felkészülési mérkőzés
Magyarország – Dél-Korea 2–1 (0–0, 1–1, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után
Gólszerzők: Terbócs (28.) Nagy G. (64.), illetve Park Dzsin Kju (38.).
 
Fotó: jegkorongszovetseg.hu

A rovat legfrissebb hírei