Az UEFA süket Bukarestben?


Felmentette a románokat az európai szövetség!

Nem történt rasszista atrocitás Bukarestben, a november 15-én lejátszott Románia – Svédország Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen, állapította meg az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) – írja hivatalos honlapján a román szakszövetség (FRF).

Az itt leírtak alapján az UEFA vizsgálóbiztost nevezett ki azt követően, hogy több svéd játékos is panaszkodott a román szurkolók magaviselete miatt. A biztos két svéd futballistát hallgatott meg és videofelvételeket nézett vissza, ezek alapján arra a következtetésre jutott: rasszista rigmusokkal sértegették a svédeket, elsősorban az eritreai származású Alexander Isakot.

Ezzel szemben az FRF védelmében három román játékost szólaltatott meg, valamint több svéd játékos és Janne Andersen meccs utáni nyilatkozatát idézte, amelyek szerint nem volt probléma a stadionban. Ezen kívül az FRF jogászai arra is emlékeztették az UEFA-t, hogy fekete bőrű játékos ellen irányuló atrocitások miatt még soha nem kellett megbüntetniük Romániát.

Az UEFA elfogadta érvelésüket, mely szerint a 78. perben történő beállását követően Isakot „csak kihuhogták” a szurkolók, mondván, huhogtak azok máskor is, nem csak amikor a fiatal csatárnál volt a labda.

Nem tapasztaltak tehát rasszista megnyilvánulási formákat az UEFA „szakemberei” Bukarestben, így az FRF-et nem fenyegeti stadionbezárás, mindössze 45.000 eurós bírságot kell fizetniük pirotechnika használata és különböző tárgyak bedobálása miatt.

A rovat legfrissebb hírei