Tizenegy bajnoki után távozott a Fradi bajnoka


Tizenegy nyeretlen bajnoki után kezdte pályára állítani az erdélyi csapatot – aztán vette a kalapját.

Lemondott a román élvonalbeli labdarúgó bajnokságban szereplő Hermannstadt vezetőedzői tisztségéről Eugen Neagoe. A Ferencváros korábbi támadója alig három hónapig bírta az nagyszebeniek kispadján.

Neagoe október elején, hatalmas krízisben vette át a Hermannstadt vezetését azt követően, hogy a csapat három bajnokit veszített el zsinórban, ráadásul ezeken a találkozókon még gólt sem szerzett. A nyeretlenségi széria aztán 11 fordulóra duzzadt, amíg két héttel ezelőtt a nagyszebeniek 4-2-re legyőzték a bukaresti Dinamót. Ezt követte egy 1-1-es döntetlen az újonc Targoviste ellen, majd szombaton 1-0-ás győzelem a Jászvásár ellen. Aztán a hirtelen lemondás. Pedig a csapat a 13. helyről feljött a tizedikre, a Román Kupában pedig bejutott a legjobb nyolc közé.

A Ferencvárossal 1995-ben bajnoki címet szerző Neagoe elmondása szerint azért állt fel a kispadról, mert a vezetőség nem volt hajlandó teljesíteni januárra tervezett erősítési terveit.

A szombati találkozóra visszatérve, igazi legendák írták a forgatókönyvét. A 13. percben a brazil Romario szerezte meg az egyetlen találatot, a 22. percben pedig a vendégek emberhátrányba is kerültek, miután Platini piros lapot kapott. Ezúttal viszont egy Zöld-foki szigeteki játékosról van szó…

fotó: sibiu100.ro

A rovat legfrissebb hírei