Ezek a magyarok képviselik Romániát az ifjúsági olimpián


A 35 fős keretből öt magyar versenyez majd román színekben, Lausanne-ban.

Január 9-én a svájci Lausanne városában veszi kezdetét az ifjúsági olimpia. Amint arról már korábban beszámoltunk, az ötkarikás eseményen részt vesz a kolozsvári Füzesy Ilka is, a gyorskorcsolyázó mellett azonban további magyar nemzetiségű sportolók is találhatóak a romániai küldöttség tagjai között.

A legjelentősebb magyar kontingenst a biatlon sportág berkeiben kereshetjük, ahol Csutak Andrea (fotó), Borbély Blanka és Kovács Zalán is rajthoz áll. A három csíkszeredai sportoló mellett egy edzőt, Márton Szilárdot is soraiban tudhat a romániai biatlon-csapat.

Talán senki számára sem meglepő, hogy a jégkorong az, ahol újabb magyarokat találunk: Antal György a pályán, Ifj. Antal Előd pedig a kispadon képviseli a román színeket. Szintén edzőként lesz jelen Bálint Lőrinc, ő síugrásban segít majd minél jobb eredményeket elérni a román versenyzőknek.

Az ifjúsági olimpiára 35 romániai sportolónak sikerült kvalifikálnia.  A két hetes eseményen 8 sportág 16 szakágának 81 versenyszámában avatnak majd győztest. Az ifjúsági olimpián a 2002. január 1. és 2005 december 31. között születettek vehetnek részt.

fotó: facebook.com/andrea.csutak

 

 

A rovat legfrissebb hírei